• JWTények

    Amiért pert lehetne indítani a Társulat ellen

    Sokszor gondolkodtam már az alábbi jelenségen, mikor a Tanúk kongresszusain voltam jelen. Hallgatni persze érdekes volt – de az etikai részébe belegondolni mindig is súlyos volt számomra. Sokszor interjúvolnak meg hithű Tanúkat a kongresszuson – és kérik meg őket arra,…

  • JWTények

    Kr. e. 607 Jehova Tanúinál – Az 1914-es Dátum Hibája

    Dániel hét időről szóló próféciája kulcsfontosságú Jehova Tanúi hitrendszerében. Ez annak megállapítására szolgál, hogy Jézus 1914-ben kezdett uralkodni, majd 1919-ben az Őrtorony szervezetet választotta egyedüli üdvösségeszközül. Az Őrtorony szerint Jeruzsálemet Kr.e. 607-ben pusztították el. Gyakorlatilag minden más forrás, beleértve az…

  • JWTények

    Továbbtanulás És Felsőoktatás Jehova Tanúinál

    Az Őrtorony Társulat hosszú évek óta egyfajta kampányt folytat a felsőoktatás és továbbtanulás ellen. A felsőoktatást szeretik a dohányzáshoz, a kábítószer-használathoz, valamint az erőszakos és erkölcstelen filmek nézéséhez hasonlítani. Valóban rossz ötlet lenne továbbtanulnia egy Tanúnak fiatalként a főiskolán, egyetemen?…

  • JWTények

    Rövid Útmutató A JwTények Portál Használatához

    Kedves Olvasók! Mielőtt elkezdenék olvasni a JWTények honlap cikkjeit, javasoljuk, hogy röviden fusd át ezt a bejegyzést, ugyanis ez az írás egy rövid, átfogó átmutatót tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mi a portál célja, és hogy jellemzően milyen tartalmakat lehet olvasni,…

  • JWTények

    Vegetáriánus múlt és jövő

    Az Őrtorony társulat azt tanítja, hogy Isten az embereket és az összes állatot vegetáriánusnak teremtette, csak Noé özönvize után változtatta meg őket, és a vegetarianizmust ismét a földi paradicsomba szánják. Ez annak ellenére van így, hogy tudományos bizonyítékok támasztják alá,…

  • JWTények

    Mit veszíthetsz, ha elhagyod Jehova Tanúi egyházát?

    Sokat gondolkodtam azon az utóbbi időben, hogy vajon mit veszíthet egy átlag ember, ha elhagyja Jehova Tanúi egyházát és vallási szervezetét? Mindenkinek a története és háttere picit más és más – és némileg eltérő hatást válthat ki egy-egy személyből a…

  • JWTények

    Mi fog történni, ha szembeszállsz Jehova Tanúival?

    Nagyon sokan teszik fel maguknak a kérdést – teljesen jogosan – hogy vajon Jehova hogyan tekint Jehova Tanúi egyházára? A tévtanításokat – 1914, vérkérdés, nemzedék, stb… már nagyon sokan ismeritek – ennek ellenére nagyon sokan járnak aktívan gyülekezetbe és vesznek…