Egyéb kategória

10 érv, amellett, hogy Jehova Tanúi egyházát nem Jehova irányítja

Sokszor merült már fel bennem az a kérdés, hogy vajon hogyan tekint Jehova ennek az egyháznak a tevékenységére? Vajon összeségében véve pozitívan vagy negatívan gondol erre a vallási közösségre vagy sem? Hiszen, minden egyháznak vannak hibái és gyarlóságai, és sok olyan dolog van, ami azért értékelhető / szerethető Jehova Tanúi egyházában. Érdemes lehet a jobb-és bal oldalt egyformán mérlegre tenni, és ez alapján megpróbálni következtetni arra, hogy miképp gondol Jehova erre az egyházi, vallási közösségre.

Ami negatív Jehova Tanúi egyházában

Ez persze mind szép és jó – számos egyháznak vannak említésre méltó tulajdonságai és vívmányai – de vannak olyan állítások, amelyek véleményem szerint kizárják, hogy Isten kitüntetett figyelemmel vezesse ezt az egyházat. Lássuk ezeket!

Pedofil botrányok százai

Szinte elképesztőnek tartanám azt a gondolatot, hogy Isten egy olyan egyházat vezet, amely kapcsán szent nevére rákeresve perceken belül olyan oldalakon találná magát az ember, ahol pedofíliával kapcsolatos botrányos és esettanulmányok tucatjai várják az embert. Az pedig még elképesztőbb, hogy az ellenük indított gyermekmolesztálási perek miatt csaknem össze is omlott az egyházuk pénzügyileg.

Te el tudod képzelni, hogy Jehova vezet egy olyan egyházat, amely a pedofil botrányokkal hozza összefüggésbe szent nevét?

1. Az összes dátumszintű próféciájuk kudarcot vallott

Nem egy, vagy kettő. Hanem az összes. A Jehova Tanúi által megfogalmazott dátumra vonatkozó próféciák – 1874, 1914, 1915 1925, 1975. Egyik alkalommal sem jött el Armageddon, és szinte biztos, hogy egyik alkalommal sem került Krisztus égi trónra. A Biblia próféciái kivétel nélkül beteljesedtek.

Te el tudod képzelni, hogy Jehova vezet egy olyan egyházat, amely kivétel nélkül kudarcot vallott évszámok terén – ezzel a bibliai konzisztenciát megtörve és hiteltelenséget sugározva?

2. A Biblia szándékos meghamisítása

Bibliafordítást nem lehet készíteni úgy, hogy az valamilyen szinten ne tükrözze vissza a fordító hitrendszerét. Hiszen, ez nyelvészeti munka, nem pedig egzakt matematika – viszont, amellett a tény mellett például nehéz lenne elmenni szó nélkül, a „Jehova” nevet 237 alkalommal használja a Társulat bibliája az Újszövetségben. Ez szándékos Bibliahamisítás, és korántsem arról van szó, hogy egy vesszőt máshová tettek volna.

Te el tudod képzelni, hogy Jehova szent népe szándékosan meghamisította volna Isten szavát? Mikor Jézus sem használta a nevét? A legnagyobb vérbűnök egyikéről beszélünk!

3. Kíméletlen beleavatkozás a hívek nemi életébe

A Társulat 1972-ben megtiltotta egy időre az orális szexet. Ez a szexualitás egyik legszebb formája – és ezzel gátlástalanul beleavatkozott a híveik nemi életébe. Utána, pár évvel később az egyház feloldotta ezt a tilalmat, arra hivatkozva, hogy ez mindenkinek a magánügye és személyes döntése. Tipikus példája az „egyszer világosan egyszer sötétebb a fény” példának. Míg ez sokszor olyan tanításokon keresztül valósul meg, mint a „nemzedék” – sokan ezt egy sóhajtás keretein belül elfogadják – az bicskanyitogató, hogy emberek ezreinek tette tönkre a társulat egy „most tévedtünk” kijelentésével. Különösen abban az esetben lehetett nehéz helyzetben valaki, ha a házastársa nem volt vele a hitben. Vajon hogy magyarázhatta meg a bejelentés után párjának az álláspontját, és az mennyire lehetett megértő / elfogadó ezzel szemben?

Az orális szex egy természetes és legitim dolog – a Társulat visszavonta a rendelkezést. Te el tudod képzelni, hogy Jehova – a Szent Szelleme által vezetve – egy téves tanítással tönkretett volna több ezer házasságot?

4. Kampányok a védőoltások ellen

Sokan nem tekintik a védőoltások elleni kampányokat az egyik legfőbb érvnek a Társulat ellen. Én igen. Sokan kampányolnak a mellett, hogy az oltások autizmust okoznak, és az is igaz, hogy a COVID vakcinák nincsenek kellőképpen letesztelve. Ennek ellenére alapvetően kijelenthető, hogy a kötelező oltások – melyek például a gyermekbénulás, szamárköhögés, tetanusz, kanyaró, mumpsz, rubeola ellen óvnak minket – az emberiség javát szolgálják. Pár évtizeddel ez előtt a gyerekeket szó szerint megtizedelték ezen járványok, még a nagyszülői családi körömben is volt anyai ágon két gyerekkori haláleset. Ezek a betegségek ma már gyakorlatilag semmiféle veszélyt nem jelentenek ránk nézve. Igen, lehet, hogy okoznak autizmust – ez egy hipotézis – de sokkal több ember halna meg az oltások hiányában, mint ahányan esetleg enyhe autisztikus tüneteket produkálnak a jól letesztelt és bevált vakcináknak köszönhetően. Lehet, hogy 100 gyerekből 1 emiatt lesz autisztikus, de meghalna mondjuk 10, ha nem is használnánk őket.

Az Őrtorony Társulat megbocsáthatatlan hibát vétett azzal, hogy megtiltotta híveinek az oltás használatát. Ezzel az „átmeneti világossággal” emberi életeket oltott ki. Te el tudod képzelni, hogy Jehova egy átmeneti igazsággal olyan intézkedéseket hozott volna, amely emberéleteket követel?

5. Vérátömlesztés

A Társulat még enyhébb beavatkozásának számít – az orális szex és a védőoltási kampánya mellett – a vérátömlesztésre való tilalma. Abban alapvetően van igazság, hogy a vér egy idegen szövet, a szervezet nehezen tud vele mit kezdeni, magas a fertőzés veszélye, és hogy élettanilag kedvezőbb lehet a vérpótló készítmények használata. A Luk 6.-11.-ben Jézus sabbat napon meggyógyított egy sorvadt kezű embert, ezzel egyértelműen jelezve azt, hogy az őszinte szeretet törvénye fontosabb, mint a betű szava. A Társulat megint csak olyasmibe avatkozik bele, amihez semmi joga nem lenne, és ami személyes lelkiismeret kérdése kellene, hogy legyen.

Te el tudod képzelni, hogy Jehova az Írott Szavával logikailag ellentétes tanításokat nyújtson másoknak?

6. A kiközösítés elrendezése

A „kiközösítésnek” van bibliai alapja – ez tény és való, a Társulat viszont teljesen rosszul értelmezi azt. Az elrendezés menete alapvetően sérti az emberi jogokat és méltóságot – ugyanis zárt ajtók mögött történik, nem pedig nyilvános tárgyalások folynak, valamint tiltják mindenféle tartós feljegyzés, hangfelvétel készítését. A kuria-birosag.hu honlapján ezt olvashatjuk:

„A nyilvánosság követelménye garanciális jelentőségű alapelv: biztosítja az igazságszolgáltatás működésének átláthatóságát, ellenőrizhetőségét. A társadalmi ellenőrzés lehetősége hozzájárul ahhoz, hogy a bíróságok és az eljárásban részt vevő más hivatalos személyek valóban függetlenül és pártatlanul, kizárólag a törvényeknek alárendelten járjanak el. Ez pedig nem csupán az adott eljárásban részt vevő felek, hanem az egész társadalom érdeke.”

A Társulat által elrendezett bírói bizottságok még rosszabbul működnek, mint a világi hatóságok által létrehozottak – a vének számtalan alkalommal sértik meg alapvető jogaikban a vádlottat, és ütnek meg kritikán aluli hangszínt.

Az Őrtorony sokkal szorosabb közösségmegvonási rendet alkalmaz, mint ami indokolt lenne. A bibliai elrendezések sokkal inkább az általános kerülést és közösségmegvonást sejtetik, a 100%-os kommunikáció megvonás egyértelműen az egyház diktatórikus fennmaradását szolgálja. A visszafogadást eljárás szintén visszataszító: általánosan íratlan szabály, hogy a visszatérő embernek minimum fél évig, de inkább egy évig kell úgy járnia az összejövetelekre, hogy semmilyen formában nem érintkezhet korábbi barátaival. Ez egy embertelen és könyörtelen elvárás bárkivel szemben, sokkal inkább arra kellene helyezni a hangsúlyt, hogy az illető megbánta-e amit tett. Az Újszövetség soha nem terjeszti ki a közvetlen családtagokra történő elkerülést: a tékozló fiút azonnal visszafogadta az apja.

7. Gyerekek megkeresztelése

Az Őrtorony társulat, valamint a gyülekezetekben szolgáló vének, családok nagyban buzdítják a gyerekeket arra, hogy keresztelkedjenek meg mihamarabb. Ennek köszönhetően sokan már 10-14 éves korukban alámerítkeznek. Véleményem szerint az embernek meg kell ismernie önmagát: túl kell jutnia a serdülőkoron, meg kell tapasztalnia, hogy milyen hibázni, elrontani valamit. Olyan kérdésekben, mint például a továbbtanulás, még 18-19 évesen is nehéz döntést hozni, és számos fajsúlyos kérdés még később is feladja a leckét az embereknek.

Ahhoz, hogy valaki ilyen fajsúlyos döntéseket hozzon meg, igenis kell egyfajta emberi érettség és felnőtt gondolkodás. A pszichológusok és genetikus véleménye szerint az emberi agy körülbelül 25 éves korban éri el teljes fejlettségét és ekkorra tehető a személyiség végső kialakulása is. Sokak szerint ez a kor akár magasabb, mondjuk 30 év.

Jehova Tanúi kiskorúakat keresztelnek meg, akik nem feltétlenül látják át döntéseik súlyát, nincsenek olyan állapotban, hogy kellően széles körben kutassanak ellenvélemények után, a kognitív agy még nem ismeri annyira a kritikai gondolkodás fogalmát. Jehova Tanúi vérbűnt vonnak magukra az által, hogy biztatják a kisgyerekeket arra, hogy megkeresztelkedjenek. Az Őrtorony a keresztséget kötelező érvényű szóbeli szerződésnek tekinti. Mint ilyen, a kiskorúak megkeresztelését illegálisnak kell tekinteni. A törvények védik a kiskorúak jogait, és iránymutatást adnak a szerződéskötés megakadályozására. A gyermekkeresztség a Szentírás szerint téves. A Biblia soha nem említi a kiskorú keresztelését. Jézust 30 éves koráig nem keresztelték meg, mivel ebben a korban tekintették a zsidókat felnőttnek, és nincs bibliai bizonyíték arra, hogy gyermeket vagy tinédzsert megkereszteltek volna.

Szerinted Jehova a Vezetőtestületen keresztül nem adna arra intést a mai szolgáinak, hogy a Szentírási példák szerint járjanak el a keresztelkedést illetően – és leginkább felnőtt korban javasolják egy ilyen döntés meghozatalát? Kevesebb embert kellene kiközösíteni, sokan nem veszítenék el a családjukat és a gyülekezet is egy „elitebb” hely lenne.

8. Válási statisztikák

Az egyik legutolsó dolog, ami meggyőzött engem arról, hogy Jehova nem irányítja az egyházat, az az, hogy a „Szellem gyümölcse” az ő egyházuk esetében nem igazán mutatkozik meg a válások arányát illetően. Írtunk is erről korábban egy cikket – ha picit alaposabban átgondolod az általad ismert gyülekezetek helyzetét és a testvérek élettörténetét, akkor látni fogod, hogy közel ugyanakkora válási arány van Jehova Tanúinál, mint bárhol máshol.

Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy gyümölcseiről ismerik fel a fát (Mt 7:15-23). Hiába az a rengeteg tanítás és alapelv, semmi látszata nincs a valóságban – legalábbis ilyen téren.

9. Nyilvánvaló történelmi tények elferdítése

A Biblia szerint a hazugság bűn. (Jn 8:44). Tény és való – hogy a Biblia értelmezésével kapcsolatban számtalan variáció létezik. A legnevesebb teológusok vitatkoznak például arról, hogy van-e szentháromság vagy sincs, vagy milyen módon fog megvalósulni a feltámadás. Viszont, vannak nyilvánvaló tények – melyekkel nehéz lenne szembeszállni, ilyen például az a nyilvánvaló tény, hogy Jeruzsálem nem esett el Kr. e. 607-ben.

Szerinted Jehova Szent Szelleme által egy olyan dátumot nyilatkoztatna ki, amely nyilvánvalóan téves, ez által elképesztő hiteltelenséget sugározva?

10. Okkult eredet és képmutató alapító társaság

Lehetséges, hogy vannak más egyházak is, és ezeknek is vannak képmutató vezetőik, alapítóik, fordulnak elő különféle pénzügyi botrányok és a többi. Az véleményem szerint eleve kizárja, hogy egy egyház különbözzön a többitől, hogy a vezetőik / alapítóik gyökeresen ellentétes tanokat vallottak mint a mai Igazság, felmerült a szabadkőművesség, okkultizmus vádja.

Russell nagy érdeklődést mutatott a gizehi (vagy gízai) piramis és a bibliai próféciákkal való kapcsolata iránt. Rutherford pedig az 1930-as évekig továbbra is a gízai piramist a próféciák részeként használta. A mai napig számtalan kiadványban vannak okkultista szimbólumok elrejtve, ráadásul dániai komplexumuk felülről nézve egy Hórusz-szemet formál. Russel alapító atyánk szabadkőműves volt, akit egy piramis alá temettek el, piramisát megkoronázza a „Mindent Látó Szem”.

Ha Jehova azt szeretné, hogy a mai emberek komolyan vegyék ezt az egyházat, miért nem akadályozta meg például, hogy a dániai komplexum egy Hórusz-szemet ábrázoljon? Russelt nem lehetett volna egyszerűbb pár embert „mozgatva” inkább egy hagyományos sírkő alá temettetni?

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.