Egyéb kategória

Válási Statisztika

Amikor éveken keresztül aktívan gyülekezetbe jártam, sokszor merült fel bennem a kérdés, hogy vajon milyen lehet a pontos válási statisztika Magyarországon Jehova Tanúi körében. Mikor ezen gondolkodtam – évekkel ez előtt, mindössze pár éve aktívan összejövetelekre járva – még emlékszem is rá, hogy kongresszuson odamentem néhány random felvigyázóhoz más gyülekezetekből, és megkérdeztem őket, hogy mit gondolnak erről a témáról: mekkora a válások pontos aránya Jehova Tanúi körében? A legtöbbször ilyesmi válaszokat kaptam: „Jehova Tanúi körében nagyon jól működnek a házasságok. Alig 5-10% a tényleges válási arány.”

A kérdés, és az arra adott válasz természetesen szubjektív. Hiszen, akár országonként is nagy eltérések lehetnek a válási arányt illetően: Belgiumban például évente a házasságok 3.7%-a bomlik fel (ez egy elég magas szám – 10 év alatt 37%), míg Írországban mindössze 0.7% ez az érték évente – derül ki a WordPopulationReview statisztikáiból, és vélhetően ez valamennyire befolyásolja a Tanúk válási statisztikáit is. Szintén érdemes figyelembe venni azt a tényt, hogy a második házasságok sokkal nagyobb arányban bomlanak fel – állítja a korábban idézett portál.

Mi a válási statisztika Magyarországon?

A statisztikák szerint Magyarországon évente a házasságok 1.8%-a bomlik fel, a 2000-es években nagyjából 562 válás jut minden házasságra – írja a VálásInfó. Az elgondolás jó eséllyel teljesen megállja a helyét – hiszen nagyjából a házasságok fele bomlik fel, vagy talán picit magasabb ez az arány. Ha reálisan szeretnénk értékelni Jehova Tanúi egyházán belül a válások arányát, akkor ezzel a számadattal lehet érdemes összehasonlítani a gyülekezeteken belül tapasztalható számértékeket.

Mi a válási statisztika Jehova Tanúi egyházában?

Amikor Jehova Tanúit megismertem, akkor egy tényleg nagyon szeretetteljes és családias közösséggel találkoztam. Emlékszem rá, hogy rengeteg boldog, elégedett házaspár és család foglalt helyet a tágas királyságteremben. Amikor később más gyülekezetek életére is ráláttam, akkor sokkal rosszabb kép tárult elém – a második gyülekezetemben rengeteg elvált testvért és testvérnőt ismertem meg, akik elvált személyek voltak – ráadásul úgy, hogy a párjuk egykor az „Igazságban” volt. Csaknem a gyülekezeti felnőttek fele ilyen személyekből állt.

Telt-múlt az idő. Egyre jobban megismertem a körzetet, rengeteg ember élettörténetével találkoztam, és az is kiderült, hogy az első gyülekezetemben volt olyan fiatal srác, aki boldogan járt a feleségével az összejövetelekre – de mint kiderült, az már a második házassága volt.

Később, az idő előrehaladtával az első gyülekezetemben néhány évvel ez előtt rövid időn belül – kb 4 év leforgása alatt – 4 házasság esett szét különéle okokból kifolyólag. Mind a négy esetben „Igazságon belüli házasságról” volt szó. A történteken mélyen elgondolkodtam.

Mekkora lehet a tényleges válási arány a Tanúk közt?

Erre nehéz lenne pontos választ adni. Paul Grundy, a jwfacts.com képviselője megpróbált egy statisztikát összeállítani a pontos válások számát illetően. A számításai kissé homályosak számomra. Nem tudom például, hogy hogyan lehet megbecsülni a Tanúk válási arányát, hiszen az Őrtorony Társulat nem tesz közzé ilyen adatokat.

Én legalább annyira korrektnek éreznék egy intuitív becslést. Magyarországon – fogadjuk el ezt a tényt körülbelüli adatnak – a házasságok fele bomlik fel. Mennyi lehet ez az arány a Tanúknál? Minél többet gondolkodtam a témán, annál inkább úgy éreztem, hogy nincs igazán lényeges különbség a két számadat közt. Elképzelhető, hogy a Tanúknál valamivel alacsonyabb ez az arány – mondjuk csak 45% – de azt nehezen tudnám elhinni, hogy valójában csupán 5-10% lenne, ahogy ezt jó szándékú vének nyilatkozták nekem annak idején.

Igen! Mindenkinek van a gyülekezetében egy olyan Pista bácsi és Mari néni, akik oszlopos tagjai a közösségnek, és csaknem 50 éve a legnagyobb példamutatás közepén szolgálják Jehovát. Sokan ilyenkor – amikor a válási statisztikákra gondolnak – a példamutató emberekre próbálnak gondolni, és valljuk be őszintén, hogy sok ilyen házasság van.

Viszont, minden gyülekezetben majdnem ugyanennyi olyan embert lehetne találni, aki az „Igazságban” nősült meg / ment férjhez, a második házasságában él, vagy egyedül szolgálja Jehovát – a házastársa elhagyta őt.

Gondold át alaposan azoknak a gyülekezeteknek a helyzetét, amelyeket picit jobban megismertél életed során! Mit látsz magad körül? 5-10% a válási arány a gyülekezetekben? Sokkal magasabb. Elképzelhető, hogy a Tanúknál minimálisan jobb ez az érték, de személyes meggyőződésem, hogy nem sokkal jobb, mint a világi (országos) statisztikák által mutatott értékek. Ha a világban 50% ez az arány, akkor hibás lenne azt állítani, hogy mondjuk a Tanúknál mindössze 10%. Objektíven vizsgálva nagyjából 40% lehet a válási arány Magyarországon a Tanú-Tanú házasságokon belül is, tehát, nem tűnik úgy, mintha Jehova megáldaná a közösségüket.

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.