Egyéb kategória

Hogyan hozd ki az Őrtorony vallási szervezetből a családtagjaidat?

Nagyon sokan tisztában vannak az Őrtorony társulat tévtanításaival, múltjával, valamint annak hibáival. Vannak, akik ennek ellenére jól érzik ott magukat – mások pedig napról napra szenvednek, mert attól félnek, hogy abban az esetben, ha kilépnek az egyházukból, örökre elveszítik a barátaikat és családtagjaikat.

Korábban írtunk egy cikket arról, hogy mit veszíthetsz, ha kilépsz Jehova Tanúi egyházából. A közösség jelenthet egyfajta szociális hálót, és keresztény közösséget, ahova el lehet járni – az emberek életében jönnek-mennek a barátok, és pár ritka kivételtől eltekintve a baráti kapcsolatok nagy részét más közösségekbe érkezve pótolni fogja az élet. Egyvalamit biztos, hogy nem lehet pótolni – ezek a szoros családi kötelékek. Az Őrtoronynak el kellene ismernie a tévedéseit, hibáit, és lehetőséget kellene nyújtani arra, hogy veszteségek nélkül távozzon a közösségből abban az esetben, ha nem ért egyet annak tanításaival. Mivel nem ad erre lehetőséget – és ez által megpróbálja diktatórikus módon fenntartani saját egységét – neked kell elérned, hogy ezen családi kapcsolataid, baráti kötelékeid megmaradjanak. Ezt kizárólag úgy érheted el, hogy megpróbálod meggyengíteni a vallási szervezetbe vetett vak hitüket.

Mit érhetsz el ezzel? Nagyon sok mindent. Sokan vannak, akik a ráébredés után nem lépnek ki – nem tudnák elviselni azt, hogy az általuk ismert, évtizedek óta látogatott közösség megszűnne számukra – de onnantól kezdve lazább kötődéssel viszonyulnának ehhez az egészhez, és nem vennék például annyira komolyan az elkerülési szabályt. Van olyan család, ahol a gyerekek már nem Jehova Tanúi, de a szüleik nem szakították meg velük a kapcsolatot, hiszen nem látnak rá bibliai okot – annak ellenére, hogy aktívan járnak gyülekezetbe és prédikálnak.

Nagyon fontos megérteni, hogy azzal, hogy ráébreszted őket az „Igazságra”, te nem Jehovával fordulsz szembe. Az Őrtorony Társulat nem tanítja az Igazságot, és soha nem is tanította azt. Egy a rengeteg vallási szervezet közül, a saját tanrendszerével, és minden bizonyíték arra utal, hogy a Teremtő soha nem áldotta meg őket, sem a munkájukat, a Vezető Testület pedig nem áll velük semmilyen kapcsolatban. Ha kételyeid támadnának ezzel kapcsolatban, olvasd el azt a cikkünket, ahol 10 komoly érvet bemutattunk, melyek egyenként szinte kizárják, hogy Jehovának bármilyen köze legyen ehhez a szervezethez. Ha eddig Tanú voltál – és hithű, hitbuzgó módon végezted a szolgálatodat – akkor rendszeresen kritizáltál más vallási szervezeteket. Egy adventistának vagy baptistának kíméletlenül rámutattál az egyháza tévedéseire, és semmiféle lelkiismeret-furdalásod nem volt emiatt – te csupán a munkádat végezted és az általad ismert Igazságot képviselted. Most sincs ez másképp, Tévedésekre mutatsz rá, és az Igazságot képviseled. Ha azt gondolod, hogy Jehova Tanúi teljesítik be a Máté 24:14-et, akkor bizonyos értelemben tévedsz – elsősorban nem úgy prédikálnak, amit kellene, nem az Igazságot tanítják, egyes becslések szerint az emberek fele soha nem is hallotta az üzenetüket, a kereszténység általános elterjedésében pedig sokkal kisebb szerepük van, mint a többi egyháznak együttesen (erről egy cikket olvashatsz ITT).

Az útmutató – lépésről lépésre

Íme, az útmutató, mely lépésről lépésre bemutatja, hogy mit kell tenned abban az esetben, ha szeretnéd, hogy a családod hitét megingasd az Őrtorony Vallási szervezetben (nem Jehovában! – a cikknek nincs ilyen jellegű célja).

Nagyon fontos, hogy az útmutató minden egyes elemét lépésről lépésre betartsd. Ami pedig kiemelten fontos – hogy az egész folyamat idején próbálj meg természetesen viselkedni. Soha ne úgy add elő a kételyeidet, problémáidat, mintha te magad kételkednél. A legjobb opció – a felsorolt cikkek bemutatása során – mintha véletlenül bukkantál volna rá ezekre, és megerősítést kérnél a családodtól. Ők az elsők, akikre gondoltál, akiket a legjobban szeretsz, akikben a legjobban bízol – „Te tudnál segíteni megérteni jobban ezt a tanítást? Hol tévedhet a cikk?” – ebben az esetben maximális nyitottsággal fognak állni az egész kérdéshez. A másik módszer, ami rendkívül jól beválik: „Képzeld, elkezdtem tanúskodni egy régész archeológusnak. Ő talált egy érdekes cikket, amikor X/Y részhez értünk, megmutatta nekem. Tudnál segíteni érvelni?” – mivel a Tanúk maximális kötelességüknek érzik, hogy mindenkit meggyőzzenek tanrendszerbeli hitükről, ezért el fognak gondolkodni az adott cikk értelmén és megpróbálnak majd a felmerülő ellentmondásra magyarázatot találni.

Tehát, az a feladat, hogy lépésről lépésre végigvezesd a családtagjaidat az alábbi részeken. Ha ezt megteszed, nagyon jó eséllyel fogsz tudni kételyeket kelteni benne az Őrtorony vallási dogmáival kapcsolatban.

1. Cikk – A húsevő állatok – múlt és jelen

Az Őrtorony Társulat tanításai szerint az állatok nem voltak húsevőek egészen a Nagy Özönvíz befejeztének végéig. Ez az állítás téves elgondolás – hiszen, mindig is voltak olyan állatok, amelyek hússal táplálkoztak, sok millió évre visszamenően erre következtethetünk testfelépítésükből, fogazatukból, megkövült ürülékükből, valamint az ilyen állatok gyomrában talált maradványokból. Fontos megértened – ahogy a többi cikkre is igaz lesz ez az állítás – hogy te nem Jehovával szállsz szembe, ha rávezetsz mást arra az állításra, hogy az állatok az Özönvíz előtt is táplálkoztak hússal. Egy nyilvánvaló tévedésre mutatsz rá, amit Jehova soha nem állított.

Egyszer, amikor beszélgettek a Facebookon, miután megbeszéltétek az éppen aktuális témát (lehet szó akár „mi van veled” kérdésről, napi teendőkről, vagy bármiről” – írd ezt a családtagodnak, próbáld meg létrehozni ezt a beszélgetést a chatben:

TE: „Mellesleg, képzeld. Elkezdtem nemrég tanúskodni egy régésznek, lenne egy kérdése. Talált egy érdekes cikket, meg tudnád nézni? Segítségre lenne szükségem”

Ő: „Persze, mutasd, kíváncsi vagyok”

TE: „Itt van a hivatkozás:

https://www.edenkert.hu/vilagos-zold/allatok-a-kertben/lenyugozo-ragadozok/8004/

Elolvastad?

Ő: „Igen, miért érdekes ez? Látod, ezek az állatok csupán Jehova munkáját dicsérik”

TE: „Igen, jól látod, ezen ragadozók zseniálisan lettek megalkotva. Mikor a tanulmányozóval beszélgettünk, akkor feltette azt a kérdést nekem, hogy hogy lehet, hogy ezek az állatok az özönvíz előtt is növényekkel táplálkoztak. A krokodil például hogyan ehetett volna füvet? Nem is lenne rá képes a testalkata miatt egy tigrissel szemben. A jegesmedve mit evett volna, ha nem húst? Hisz nincs is más tápláléka. Ezen fosszilis állatok gyomrában pedig számtalan alkalommal találták meg halak maradványait, ez hogy lehet? Hogy kerültek oda? Hirtelen nem tudtam ezen kérdésekre válaszolni, tudnál esetleg segíteni nekem? Mit mondjak neki?”

Erre vélhetően ő sem fog tudni mit mondani. Szinte biztos, hogy el fog gondolkodni a hallottakon. Ami nagyon fontos, hogy ne hagyd, hogy a feltett kérdésed feledésbe merüljön. Rendszeresen térj vissza rá az elkövetkező pár nap során, ne hagyd, hogy másra terelődjön a téma! Hangsúlyozd ki, hogy számítasz a támogatására a kérdés megválaszolásában és a tanulmányozód türelmetlenkedik.

2. Cikk – Bábel tornyának története

Bábel tornyának megtörtént történetét egész biztos, hogy rosszul értelmezi az Őrtorony kronologikusan. Ez a tanítás azért hibás, mert ebben az időpontban számos különböző helyen virágzott civilizációs kultúra az ókorban (írtunk róla egy cikket – ITT)

Pár héttel később, amikor beszélgettek a Facebookon, miután megbeszéltétek az éppen aktuális dolgaitokat – írd ezt a családtagodnak, próbáld meg létrehozni ezt a beszélgetést a chatben:

TE: „Képzeld, folytattam a tanulmányozást a régész barátommal. Talált egy nagyon érdekes cikket az interneten, el tudnád olvasni?”

Ő: „Rendben, elolvasom, küldd csak el.”

TE: „Itt van a hivatkozás, szólj, ha elolvastad, pár perc az egész.

https://hogyantortent.com/harom-kultura-amely-viragzott-a-kr-e-3-evezredben/

Ő: „Nem értek annyira ehhez, de biztosan így volt”

TE: „Olvasd el ez a cikket. Azt írja, hogy Kb. 4200 évvel ez előtt történt Bábel története, vagyis Kr. e. 2200-ban, az Özönvíz ez előtt nagyjából 170 évvel.

https://www.jw.org/hu/konyvtar/folyoiratok/wp20130901/babel-tornyanal-keletkeztek-a-nyelvek/

https://www.jw.org/hu/konyvtar/folyoiratok/wp20090701/Megtal%C3%A1lt%C3%A1k-No%C3%A9-b%C3%A1rk%C3%A1j%C3%A1t/

Ő: „Tényleg azt írja.”

TE: „Hogy lehet, hogy ezek a különböző helyen levő civilizációk virágoztak az előtt, és az után is, hogy Bábel tornyának története és a Nagy Özönvíz megtörtént?”

A kérdésre szinte biztos, hogy nem fog tudni válaszolni. A következő napok során – amellett, hogy a szokásos beszélgetéseiteket folytatjátok – többször térj vissza erre, és hangsúlyozd ki, hogy elsők között kérnél segítséget tőle egy tanulmányozó kapcsán, egy emberi Igazságnak történő megnyerése a tét.

3. Cikk – Kr.e. 607-es dátum

Az Őrtorony Társulat teológiájában rendkívül jelentős szerepet kap a Kr.e. 607-es dátum – hiszen, ebből az időpontból számítják ki az 1914-es dátumot. Ez a tanítás teljesen megcáfolt és téves a modern archeológia által – korábban írtunk is róla egy cikket ITT.

Pár héttel később, amikor beszélgettek a Facebookon, miután megbeszéltétek az éppen aktuális dolgaitokat – írd ezt a családtagodnak, próbáld meg létrehozni ezt a beszélgetést a chatben:

TE: „Képzeld, folytattam a tanúskodást a régésznek, akiről beszéltem. Ahhoz a részhez érkeztünk a Mit Tanít könyvben, hogy mikor Jézus 1914-ben kezdett el uralkodni az Égben. Emlékszel még erre a részre?”

Ő: „Emlékszem rá, hogyne!”

TE: „Ezzel kapcsolatban kérdezett a régész ismerősöm valamit, egy cikk kapcsán. Nem tudtam rá mit válaszolni, el tudnád olvasni az alábbi cikket?

https://karpathir.com/2023/03/15/igy-dolgoznak-a-modern-archeologusok-egy-bombabiztos-regeszeti-datum/

Elolvastad?

Ő: „Igen, de hogy jön ez ide? Hiszen ez régészeti kutatásokról szól.”

TE: „Olvasd el, hogy a Mit Tanít könyv hogyan számolja ki az 1914-es dátumot, hogy használja a régészetet. El tudod olvasni?

https://www.jw.org/hu/konyvtar/konyvek/biblia-tanitasa/1914-kiemelkedo-ev-a-bibliai-profeciakban/

Ő: „Igen, megnéztem, a logikus érvelésben mi a hiba?”

TE: „Nézd meg a dátumot, a régész tanulmányozóm utánanézett annak, hogy mikor esett el Jeruzsálem. A régészeti cikk, amit küldtem, hogyhogy mást állít, mint ami a Bibilia szerint van? Kérlek, segíts meggyőzni a tanulmányozót!”

Erre szintén nem fog tudni mit mondani. Mélyen el fogja gondolkodtatni az illetőt, hogy egy kőkemény archeológiai módszertani listát boncolgató cikk ellentmond az Őrtorony tanításainak. Térj vissza rá a következő pár nap során, és ami a legfontosabb: KÉRDEZZ: Kérd segítségét, hogy segítsen választ adni a tanulmányozónak. E közben, a következő pár napban küldj neki pár másik linket is – az alábbi szöveggel:

TE: „Beírtam a keresőbe, hogy Babiloni fogság, de nem találtam olyan weboldalt, ami megerősítené a Kr. e. 607-es dátumot. Tudnál keresni te is?

https://mult-kor.hu/12-legendas-utkzet-amelynek-emleket-megorizte-a-biblia-20170726?pIdx=10

https://hu.wikipedia.org/wiki/Babiloni_fogs%C3%A1g

4. Cikk – Noé bárkája

A következő gondolatébresztő téma – amit érdemes lehet megpróbálnod megmutatni – Noé bárkájával kapcsolatos. Az Őrtorony azt tanítja, hogy Isten körülbelül 4400 évvel ez előtt elpusztította az egész ökoszisztémát egy globális özönvíz által. Folytasd a megkezdett beszélgetést:

Te: „Képzeld, folytattuk a tanulmányozást a régésszel. Mikor Noé bárkájának történetéhez értünk, akkor elkezdett keresgélni az interneten bizonyítékuk után kutatva. Nézd, mit talált – elolvasnád te is? Szeretnék választ adni bizonyos kérdéseire, hátha tudnál segíteni.

https://www.erdekesvilag.hu/a-nagy-ozonviz-tortenete-tudomanyos-szemmel/

Ő: „Persze, elolvasom”

Te: „Elolvastad? Milyen volt?”

Ő: „Húhh, ez elég kemény írás.”

Te: „Sok érdekes része van a cikknek. Mit gondolsz a 10.000 évesnél idősebb krezotbokrokról? A korall zátányokról? A piramisokról, melyeken nincs nyoma az áradásnak? A gepárdok genetikai diverzitásáról, a gleccserek jégmagjairól? A Dél-Amerikában élő emberekről, akik nem hallhatták Noé üzenetét? Mit mondjak a régésznek?”

Erre szinte biztos, hogy csend lesz a válasz. A következő napokban néhány alkalommal térj vissza a cikkre a szokásos beszélgetéseitek mellett, és kérdezz rá ezekre a részletekre.

5. Cikk – életszínvonal alakulása

A következő téma, amivel gondolatokat ébreszthetsz a családtagjaidban – az életszínvonal alakulásával kapcsolatos tanítások. Jehova Tanúi szeretik azt kihangsúlyozni, hogy soha nem látott, rossz időkben, az „utolsó napokban” élünk – és hogy a ma élő embereknek soha nem volt még olyan rossz dolguk, mint manapság.

Pár héttel később, amikor beszélgettek a Facebookon, miután megbeszéltétek az éppen aktuális dolgaitokat – írd ezt a családtagodnak, próbáld meg létrehozni ezt a beszélgetést a chatben:

TE: „Képzeld, találtam egy érdekes írást az interneten arról, hogy hogyan alakult az életszínvonal az utóbbi 100 évben. Érdekelne?”

Ő: „Küldd el, igyekszem ránézni.”

TE: „Rendben, itt van.

https://www.hirextra.hu/2023/07/05/igy-valtozott-meg-az-emberi-eletszinvonal-az-utobbi-evszazadban-ezt-mutatjak-a-szamok/

Mégis mit gondolsz erről?

Ő: „Az utolsó napokban élünk, akkor is rosszabb minden.”

TE: „Igen, nagyon sok szenvedést látni a világban. De szerinted tényleg rosszabb ma mint 100 éve? Fejlett egészségügy vár minket, a várható élettartam szinte megduplázódott. Az internet segítségével most is tudunk beszélni és van hűtőszekrény, a nagyszüleinknek nem is volt. Milyen értelemben van rosszabb dolgunk?”

Ő: „A technológia sokat fejlődött, de az emberiség erkölcsi romlása soha nem látott.”

TE: „Ma nincs is rabszolgaság, pedig 200 éve még sok helyen volt a világon, a nőknek pedig szinte mindenhol egyenlő jogaik vannak. Szerinted milyen szempontból hanyatlott nagyot a világ morálisan?”

Ez a kérdés vélhetően el fogja őt gondolkodtatni. Mivel ez esetben saját magad találtál egy cikket – nem a képzeletbeli tanulmányozód – ezért ne térj rá vissza napokon keresztül, csak ennyit jegyezz meg másnap, hümmögve: „hát ez engem elgondolkodtatott.”

6. Cikk – Születésnapok

A következő gondolatébresztő téma – amit megmutathatsz minden tanulmányozódnak – a születésnapokkal kapcsolatos. A Biblia szerint – legalábbis, ha az Őrtorony logikáját vesszük alapul – számtalan dolog helytelen a születésnapok megtartásán kívül, azonban ezekre érdekes módon nem tart és alkalmaz semmiféle restrikciót a társulat. Ilyenek például a szemfesték, nászajándék vagy a kutyák tartása. 1-2 héttel később folytasd a megkezdett beszélgetést:

Te: „Képzeld, amikor a pogány szokásokkal kapcsolatban keresgéltem az interneten, mert kíváncsi voltam az eredetükre. Találtam egy érdekes cikket, meg tudnád nézni?”

Ő: „Persze, lássuk csak, mivel próbálja meg Sátán félrevezetni az embereket!”

Te: „Tessék, itt van, olvasd el.

https://budaorsinaplo.hu/szokasok-es-dolgok-amelyrol-negativan-beszel-a-biblia/ 

Ő: „Nahát, ez tök érdekes. Hogy miről nem ír a Biblia! Ezt nem is tudtam”

Te: „Igen, de gondolj bele, hogy nektek kutyátok van. Le kellene lövetnetek, mivel a Biblia sokszor elítélően beszél róla.”

Ő: „Ez hallatlan! Nem fogom megtenni! Miért kellene?”

Te: „A Biblia írja, nem én találtam ki!”

Ő: „Akkor sem fogom megtenni! Imádom Csibészt”

Hagyd, hogy elteljen egy kis idő és elgondolkodjon a témán. Utána folytasd, pár óra múlva:

Te: „A lányod rendszeresen szemfestéket hord az összejövetelen. Ez biztosan helytelen, a Biblia rossz szövegkörnyezetben beszél erről is!”

Ő: „Nem igaz, a szemfesték használata nem helytelen!”

Te: „De hiszen a Bibliából erre következtethetünk! Akárcsak a születésnapok esetén! Látod, hogy a cikkben azt mondják, hogy az egész házassági ceremónia, beleérve a jegygyűrű, torta használatát is, pogány eredetű? El fogsz menni a Laciék júniusi esküvőjére?”

A beszélgetés során el fog gondolkodni azon, hogy mennyi mindent lehetne még tiltani a Biblia szerint. Fontos! Ne akarj ennél erőszakosabb lenni. Csupán ébreszd rá a beszélgetés által, hogy ilyen erővel rengeteg mindent meg lehetne tiltani.

7. Cikk – pedofil botrányok

Az Őrtorony Társulat ismert a pedofilbotrányairól világszerte. Ahhoz, hogy erre ráébreszd erre a tényre a kiszemelt ismerősödet, nem szabad hitehagyott oldalakat mutogatni neki. Helyette inkább mutass neki olyan cikket – amit független hírportálok hoztak le. 1-2 héttel később folytasd a megkezdett beszélgetést:

Te: „Képzeld, keresgéltem az interneten nemrég, amikor egy ismert híroldalon írtak rólunk. Nemrég például a hamburgi lövöldözésről írt az Index. Ez most szintén érdekes írás volt, nem vagy rá esetleg kíváncsi?”

Ő: „Sátán sokszor állít hazugságokat Jehováról, de igen, a lövöldözést illetőn láthattuk, hogy elismerőeny nyilatkoznak Jehova népéről”

Te: „Akkor küldöm a cikket, olvasd el figyelmesen. Tessék, itt van:

Sikerült elolvasni? Pár perc az egész, tudom, hogy gyorsan olvasol. :)”

Ő: „Igen, sikerült elolvasni, egészen megdöbbentő volt.”

Te: „Mit gondolsz az egészről? Mi lehet a magyarázat?”

Ő: „Biztosan emberek hibáztak megint.”

Te: „Igen, de gyermekmolesztálás esetén valószínűleg nem szokott két tanú lenni. Nem lehetséges, hogy sokszor voltak hasonló ügyek világszerte?”

 

…. A beszélgetést folytasd, ahogy szeretnéd, de ne győzködd többet. Hagyd, hogy dolgozzon Isten Szelleme rajta, és hogy érlelődjön benne a felismerés, ahogy annak idején az Igazságnak is érnie kellett. Ehhez idő kell!

8. Cikk – bibliai félrefordítások

Az Új Világ Fordítás számos helyen tartalmaz szándékos félrefordításokat. Bibliafordítást nem lehet úgy csinálni, hogy az ne tükrözze vissza valamilyen szinten a fordító hitvilágát – köszönhetően annak a ténynek, hogy nem egy olyan egzakt tudományról beszélünk, mint a matematika. Ilyen például a “Szentlélek” és “Szent Szellem” kérdése.

Viszont, számos helyen vannak olyan betoldások, amelyek szándékos hamisításnak számítanak, ez viszont megkérdőjelezhetetlen bűn Jehova szemében. Nagyon sokat segíthetsz másoknak azzal, ha rámutatsz ezekre. 1-2 hét eltelvésel folytasd a teológiai beszélgetést:

Te: „Képzeld, szoktuk olvasni a Bibliát az archeológus ismerősömmel. Volt egy érdekes vitánk.”

Ő: „Miről? Hátha tudok segíteni.”

Te: „Mikor olvastuk a Bibliát, akkor ő észrevette, hogy picit más a jelentése a Károli fordításnak és az Új Világ Fordításnak egy helyen, mert ő a másik Bibliát használja még. Meg tudnád nézni? az 1Kolosszé16-ot?

https://www.jw.org/hu/konyvtar/biblia/magyarazatos-biblia/konyvek/Kolossz%C3%A9/1/#v51001016

Ő: „Persze, megnézem. Mi olyan érdekes a részben?”

Te: „Nézd meg, mikor ő olvasta a Bibliát az interneten, akkor ez a fordítás így adta vissza a verset, ő mondta.

https://szentiras.hu/UF/Kol1

Ő: „Miért érdekes ez?”

Te: „Az egyik szerint minden általa, a másik szerint minden más általa. Mi lehet a különbség?”

Ő: „Nem tudom.”

Te: „Nézd kikerestem még pár Bibliából. Mit gondolsz?

https://abibliamindenkie.hu/uj/COL/1

https://www.bible.com/hu/bible/1239/COL.1.16.HUNB

Ő: „Nahát tényleg”

Te: „Hogy lehet az, hogy mindenki rosszul fordította a Bibliát rajtunk kívül? Az egyik esetben mindtha a Teremtőre utalnának, a másikban pedig Jézusra.”

 

A befejezés szándékosan ilyen legyen. Ne kezj el magadból kikelni, a Társulatot szidni, mert ezzel csak immunissá teszed őket az új információk befogadására. Helyette tégy úgy, mintha úgy gondolnád, hogy a Tanúk az Igazságot tanítják, és a segítségét kérnéd a megerősítésben.

9. Cikk – ENSZ tagság

Jehova Tanúi politikai semlegességet hirdetnek. Sok ember számára talán az az egyik legmegdöntőbb tény ellenük, hogy részei az ENSZ vallási szervezetnek. Amikor ezt megtudják, számos Tanú ábrándul ki.

 

Mit tegyél, ha az összes cikken végigvezetted az illetőt?

Abban az esetben, ha minden egyes cikken végigvezetted a családtagodat(jaidat), és mindent jól csináltál (igyekezz minél pontosabban a fenti beszélgetések szó szerinti verzióját létrehozni), szinte biztos, hogy komoly kételyek alakulnak majd ki bennük az Őrtorony tanításaival szemben. Amit fontos észben tartanod – hogy ahhoz, hogy valaki teljesen felébredjen, és a gondolkodását meg tudja változtatni, akár hosszú hónapok lesznek szükségesek. Mindenkit más és más érv győz meg – van, aki Noé bárkájának hibás értelmezésénél fog kiakadni, de lesz, akit a félrefordítások fognak megdönteni, míg más a születésnapok dogmáját fogja kérdőre venni. Ez nem megy egyik napról a másikra. Ismerek olyan embert, aki pár évvel ez előtt foggal-körömmel védelmezte a Tanúkat a hitehagyott oldalakon, ma pedig már összejövetelekre sem jár. A tendencia az, hogy egy alapos rávezetéssel szinte mindenkinek meg lehet ingatni minimum a tanítások iránti bizalmát.

Amikor az összes cikken végigértetek az illetővel, akkor hagyd kicsit ülepedni, és a többi családtagoddal is érjetek a cikksorozat végére. Várd meg, amíg mindenki végigment a folyamaton, és utána érdemes lehet pár hónapot várni. Közben buzgón járj el a szolgálatba,

Mi a legideálisabb időpont a folyamat elkezdeésére?

Hogy kerülnek sokan a Tanúk közösségébe? Amikor valamilyen törést szenvednek el, ekkor kezdenek el sokan járni közéjük. Hasonlóképpen – általában akkor a legriktikusabbak az emberek az Őrtoronnyal szemben, amikor valami botrányos igazságtalanság történik a gyülekezetben, valakit súlyos veszteség ér, vagy szemebesül a családod a vének esetlegesen tanúsított könyörtelen bánásmódjával.

Érdemes lehet egy ilyen időpontot kivárni. Mikor a “csalódás” megtörténik – akkor nyugodtan állj a családtagod mellé, és hangoztasd, hogy mennyire igazságtalan volt a gyülekezet az adott helyzetben. Miután lelki támaszt nyújtottál neki, sokkal kevésbé lesz gyanakvó irányodba. Tehát, érdemes lehet pár hónapot várnod, és utána elkezdni a folyamatot.

Mit tegyél, ha több családtagod is van az Igazságban?

Sokszor merül fel a kérdés – a folyamat alkalmazása esetén – hogy mit érdemes tenni abban az esetben, ha több családtagodon is segíteni szeretnél? Ez esetben a lehető legnagyobb hiba, ha egyesével próbáld meg ezt megtenni. Egyrészt, nem hat természetesnek, másrészt, ha valaki „felébred”, lehet, hogy felindulásában jelenteni fog a véneknek – és ha kiközösítenek, a családod többi tagja rendkívül immunissá válik majd mindenfajta információra.

Az a legtermészetesebb, ha először mindig egy adott személyt kérdezel meg az adott cikkel kapcsolatban – azt, aki a családodban a legjobb szellemiségnek örvend. Utána, ha ő sem tud mit válaszolni, küldd el a többieknek ugyanazokat az üzeneteket pár nap késéssel, azzal a kiegészítéssel, hogy „Petivel még gondolkodunk rajta, hátha neked jut eszedbe a megoldás!”

Így, az egész folyamat rendkívül természetesnek fog hatni, és így garantálod, hogy a családtagjaid nagy része – mikorra esetleges konfliktus alakul ki – már tisztában lesz a negatív tények nagy részével.

Amire fontos odafigyelned

Több olyan dolog van, amire nagyon fontos odafigyelned a folyamat végigvezetése során. Ha bármelyikben eltérsz az itt leírtaktól, akkor sokkal kisebb eséllyel leszel sikeres a teljes művelet során.

Ne kezdj el bírálóan fogalmazni vagy saját kételyeket elé vetíteni. Helyette csak kérdezz, többször térj vissza az aktuális cikkre minden alkalommal a következő pár nap során, és hangsúlyozd ki, hogy egy tanulmányozó megnyerése a tét. Addig üsd a vasat, amíg el nem olvassa a tartalmat, és ez után 2-3 alkalommal kérd ki a véleményét, hogy tudj a tanulmányozódnak segíteni megérteni az Igazságot. Hangsúlyozd ki, hogy az Őrtorony mindent jól tanít, csak mi nem találtuk meg a választ eddig.

Légy természetes. A folyamat közben folytasd a szokásos beszélgetéseiteket – menj el vele a szolgálatba, kérdezd meg, hogy hogy van. Ne csak és kizárólag erről a témáról beszélgess vele. Minden cikk-párbeszéd között legyen minimum 3-4 üzenetváltás.

Mindig tarts szüneteket. Ez nagyon fontos! Ne egy este küldd el neki az összes cikket. Ideális esetben, kb. 2-3 hónap alatt kell a teljes folyamaton végigvezetned a családtagodat. Tehát, cikkenként kb. 1-2 hét szünetidőt kell beiktatnod, közöttük a szokványos kommunikációs stílusoddal.

Tartsd be a cikkek sorrendjét. Az első cikkel kezdd és az utolsóval fejezd be a folyamatot. Az első – az állatok húsevő mivoltát tárgyaló tartalom – talán nem annyira megborító a legtöbb Tanú számára, mint a Kr. e. 607-es dátum vagy Noé bárkájának története. Emiatt feltétlenül tartsd magad az előírt sorrendhez.

Nagyjából egy időben próbáld meg a családtagjaidat a technikával felébreszteni. Ne ess abba a hibába, hogy nagyobb idő elteltével, hiszen bármikor előfordulhat, hogy valamelyik családtagod – a kételyeitől fűtve – elkezdi az itteni blogokat emésztgetni, és amikor rájön, – erre a cikkre tévedve – hogy te egy ilyen folyamaton vezetted őt végig, lehet, hogy felindulásában (és mivel még nem érett meg benne a gondolati váltás) jelenteni fog a véneknek. Ha egyidejűleg, egyszerre próbálod meg őket a folyamaton végigvezetni, az sokkal természetesebben fog hatni számukra, és ha elkövetkezik a konfliktus, könnyen lehet, hogy már többen is a te oldaladon fognak állni, valamint, ekkorra már a családtagjaid többségét végigvezetted a logikai hibákon. Ha páran kiválnak családszinten a közösségből, és a bennmaradókban is komoly kételyek támadtak, rendkívül esélyes, hogy hamar viszontlátod majd őket – különösen, ha a vének kegyetlen nyomást gyakorolnak rájuk ebben a helyzetben.

Soha ne „hitehagyott” cikkeket küldj – sok, híroldalakon található cikk megfelelője megtalálható ezen a blogon is – hanem pontosan azokat, amelyeket fentebb írtunk. Másold ki a megfelelő hivatkozásokat.

Pontosan az idézett szövegeket használd. Pontosan azokat a szövegeket használd, esetleg a saját stílusodra szabva, de nagyon fontos, hogy pontosan azok a szóváltások történjenek meg, amelyeket a program előír. Tipikus hibák: hiányzik a felvezetés, az a gondolat, hogy egy tanulmányozónak szeretnél segíteni. Ha szeretnéd, picit beszélhetsz más stílusban, de a szóváltások pontosan ugyanazok kellenek, hogy legyenek.

Ne szóban akarj érvelni és ne nyomtass ki semmit. Semmi esetre se ess abba a hibába, hogy kinyomtatott anyagot raksz eléjük, mert ezzel gyanakvóvá teszed őket. Mindig a linkeket küldd el, ez által garantálod, hogy a chatben visszakereshetően megmaradnak majd az információk, valamint, a portálok által generált megjelenés is rendkívül természetes.

Amire fel kell készülnöd

Megvan a lebukás veszélye. Nem tudhatod, hogy az „ébredés” pillanatában, amikor a családtagjaid valamelyike elkezdi ezeket a blogokat olvasgatni, nem fog-e jelenteni a véneknek hirtelen felindulásból, hitehagyás vádjával. Erre minden esély megvan. Ezért számolnod kell azzal, hogy egy rövidebb, átmeneti időre konfliktusos helyzetbe kerül majd a családod. Az a vélhető tendencia, hogy ha valaki ráébred arra, hogy nem az „igazságban” hisz, és nyomás alá kerül a családszakadás következtében, sokkal hamarabb fog a körön kívülre kerülni, mint mások.

A teljes folyamaton egy több hónapos munka lesz végig vezetned a kiszemelt családtagodat. Hogyan ismerted meg az Igazságot? Mennyi idő volt, mire mindenben képes voltál úgy megváltozni, ahogy a Tanúk kérték? Minimum pár hónap. Na ugye! És a tendenciák azt mutatják, hogy ahhoz, hogy valaki gyökeresen megváltoztassa a nézőpontját a Társulattal szemben, az első „ébredezéstől” kezdve minimum pár hónap szükséges. Ne kapkodd tehát el! Légy természetes – ez a legfontosabb. Nem mindegy, hogy 3 hónap alatt, vagy fél év alatt hozod ki a családtagjaidat az Őrtorony vallási szervezetéből?

Lesznek emberek, akikkel nem lehet mit kezdeni. Vannak, akik aktívan olvassák a blogokat – és mégsem hat rájuk semmiféle észérv. Ez a vallás rendkívül erős megerősítési torzítást vált ki az emberek nagy részéből, különösen azokat nehéz meggyőzni, akik idősebb korukban járnak vagy nem képesek logikusan gondolkodni, mert iskolázatlanok. Mindenkire más és más lesz hatással: van, akit nem fognak meggyőzni a természettudományos érvek, mert nem ilyen beállítottságú emberek, lesznek, akiket pont a fordítási hibák fornak megakasztani.

Mit tegyél, ha jelentenek a véneknek?

A legjobb opció ilyenkor, hogy azonnal kitörlöd a chat beszélgetést, amikor kiderül, hogy rájöttek arra, amit tettél. Erre minden lehetőséged megvan a Facebook rendszerében – ezért érdemes ezt használni, vagy a Viber alkalmazást (ne gmailt használj! Ott nem tudsz kétoldalúan törölni semmit). Ilyenkor a vének testülete nem fog tudni egyértelmű bizonyítékot kreálni ellened, és elképzelhető, hogy a jelentő családtagoddal is igazságtanul fognak bánni megalapozatlan állításai miatt – ami méginkább a Te malodra hajtja a vizet. Ha valaki jelentett, akkor az összes családtagod chatjében töröld ki az üzeneteidet.

Mit tegyél, ha a névtelen archeológusra kíváncsi lesz egy idő után a családod?

Talán előfordulhat, hogy a vénként szolgáló apukád, bátyád nagyon kíváncsi lesz egy idő után arra, hogy ki az a régész, akivel te tanulmányozol, az is lehetséges, hogy a bírói bizottság -hitehagyás vádjával – a kiközösítésed mellett fog dönteni, ha nem tudod bemutatni a fiktív illetőt. Ha ezzel a problémával kerülsz szembe, akkor nyugodtan írj egy levelet a jwtenyek@gmail.com email címre, segítünk találni valakit, aki szívesen eljátssza Skypeon az ártatlan archeológus szerepét, aki az objektív észrevételeket lenne képes tenni.

Mit tegyél, ha gyermek, kiskorú vagy még – és úgy olvasod ezt a cikket?

Semmiképp ne kezdd el az akciót addig, amíg nem váltál kellően önállóvá. Ha teljesen képes vagy magad ellátni, akkor kezdd el, mivel elképzelhető, hogy a szüleid kidobnak otthonról, és állami gondozásba kerülsz, ha valami rosszul sül el.

Mit tehetsz annak érdekében, hogy minél kevésbé legyen fájó a kiválás?

Az összes lehetséges veszteséget nem lehet elkerülni, viszont maximális mértékben lehet csökkenteni, ha odafigyelsz, és megpróbálod tudatosan alakítani a körülötted folyó eseményeket. Lássuk, hogyan! A ráébredt családtagodnak ugyanúgy segíts ezeket meglépni, ha melléd áll.

Próbáld meg elhalványítani a gyülekezetben lévő barátságaidat. Talán nem is hinnéd, hogy mennyire sok baráti kapcsolat halványult el, vagy vált gyengébbé a COVID19 idején, mikor kizárólag Zoomon találkozhattak egymással a testvérek. Nem azt tanácsoljuk, hogy legyél kifejezetten ellenséges bárkivel is – egyszerűen próbálj meg kevesebb időt tölteni a régi barátaiddal. Ezek a kapcsolatok idővel pontosan ugyanúgy el fognak kopni, mint bármilyen más emberi kapcsolat.

Alakíts ki új baráti kört! Ahelyett, hogy a régi ismerőseiddel töltenél időt, próbálj meg minél többet új emberekkel lenni. Néhány tipp:

  • Járj el társasjátékozni valahová
  • Ismerj meg szakmai köröket
  • Vegyél részt üzleti konferenciákon
  • Légy aktív önkéntes szervezetekben (nonprofit szervezetek, emberi jogok, fiatalok, környezetvédelem, állati jólét, művészet és kultúra, oktatás)
  • Látogass el művelődési intézményekbe
  • Járj el Crossfitt edzésre, vagy amatős sportcsapattal mozogni
  • Kezdj el táncolni járni, tanulni
  • Járj el sportkihívásokra (ultrabalaton futás, stb…)
  • Járj el MLM partykra, akár csatlakozz egy céghez, nagyon sok jó közösség van (Forever, Oriframe, Avon, stb…)
  • Kezd el látogatni kultúrális köröket (múzeumi közösségek, stb…)
  • Látogass el a városi borklubbok egyikébe
  • Csatlakozz kórusközösséghez
  • Csatlakozz irodalmi közösségekhez
  • Látogass el egy humorestre
  • Fizess be pár barátoddal egy busztúrára
  • Járj kultúrális rendezvényekre (könyvfesztiválok, művészeti kiállítások, felolvasások, stb…)
  • Ismerj meg hobbiköröket (gasztronómia, kertészet, biciklisek, kutyások, fotósok, hegymászók, golfozók, kötők, túrázók, stb…)
  • Járj el sétálni a parkba a kutyáddal és szólíts meg idegeneket
  • Csatlakozz nyelvtanuló körökhöz (bármilyen tanulókör lehet)
  • Vállalj részmunkaidős állást (persze, nem az úttörőszolgálat miatt)
  • Légy aktív filmes fórumokon
  • Vegyél részt helyi zenei koncerteken
  • Tanulj meg új dolgokat járj tanfolyamokra (pl. PR írás, hangszerek, műkörmösség, fashion, divat, stb…)
  • Használd a közösségi médiát ismerkedése -> lépj be Facebook csoportokba, keress “sorstársakat”
  • Vidd el a gyerekeidet játszótérre, beszélgess más szülőkkel
  • Menj el egy baptista közösségbe

A több, mint 20 lehetőség közül akár 4-5-öt opcionálisan kihasználva rendkívül jó szociális életetet teremthetsz magadnak. Lehet, hogy nem akarsz kórustag lenni, nincsenek gyerekeid, nem érdekel a szépirodalom és nem szereted a koncerteket – de talán szeretnél nyelveket tanulni, imádsz könyveket olvasni, szeretnél szakmailag fejlődni, sportos vagy és szeretsz önkénteskedni, jót tenni másokért. Kezdd el elhanyagolni a Tanú kapcsolataidat, és a következő fél évben maximálisan összpontosíts arra, hogy új kapcsolatokat alakíts ki. A Facebook és a Google keresője maximálisan segíthet abban, hogy ezeket a köröket megtaláld, csak keresgélned kell. Mint látod, nem csupán erkölcstelen kikapcsolódási lehetőségek léteznek.

Én például csatlakoztam nyelvtanuló körökhöz, elkezdtem szakmai konferenciákat és köröket látogatni, kondizni, egy helyi gasztrokörhöz csatlakoztam és ellátogattam a baptista közösségbe. Sokkal szociálisabb életem lett, mint korábban. Amikor valakivel beszélgetni szeretnél, mosolyogj rá és létesíts vele szemkontaktust! A világiakra pedig próbálj meg pozitívan tekinteni. Meg fogsz lepődni azon, hogy fél év múlva mennyire másként fogod látni a világot és mennyire át fog rendeződni körülötted minden. Ahogy azon is, hogy rengeteg “álbarátságod” megszűnése nem fog érdekelni már akkor sem. A tapasztalatok szerint, ha valaki felkészülten távozik, lép ki, sokkal kisebb értékű törés éri az illetőt.

Menj el egy pszichológushoz. Amikor a kiválás, elkülönülés megtörténik, érdemes lehet egy viszonylag rövid, 10 alkalmas konzultáción részt venni egy pszichológussal, aki segít feldolgozni az érzelmi hullámzást. A szakemberrel érdemes már az elkülönülés előtt elkezdeni a terápiát.

Próbáld meg a legtöbb közeli rokonodat kihozni az Őrtorony vallási szervezetéből! Hidd el, hogy Jehova Tanúi egyháza nem az igaz vallást képviseli. Az összes dátumra vonatkozó próféciájuk hamis volt, számos doktrinális kérdésben tévednek – ahogy ez sok más egyházra is igaz. A Máté 24:14-et csupán részben ők teljesítik be, számtalan másik egyház ugyanúgy hirdeti Isten Szavát, Krisztus második eljövetelét ráadásul a házról házra végzett munka nem is az elsődleges módja volt a tanúskodásnak az ókori kereszténység körében.

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.