Egy probléma Jehova Tanúi fiataljainak körében

Amikor gyülekezetbe jártam, korábban észrevettem egy problémát, amely sokszor fennáll a fiatalok körében Jehova Tanúi gyülekezetében. Volt néhány család példája, akikkel gyülekezetbe járó koromban találkoztam, és akiknek a helyzete picit elgondolkodtatott engem. A probléma aktívan érinti például a párkeresést.

Az első család példája

Egy olyan családról van szó, amelyet kevésbé ismerek, de a példájuk picit jobban elgondolkodtatott engem. A család rokonságának jelentős része Tanú, az igazságban van: a nagymama Jehova Tanúja a mai napig, és neki két gyermeke egyaránt az Igazságban van a családjával. Az egyik felvigyázóként szolgál: a felesége Tanú, és szemmel láthatóan jól érzik magukat a gyülekezetben. A másik testvér családja is tanúcsalád, a gyermekeik már felnőttek, lassan előkerülne a nősülés kérdése is.

Korábban feltűnt nekem a gyülekezetben, hogy az utóbbi család nem szívesen jár gyülekezetbe. Sokszor csak a nyilvánosra ülnek be, és hátul, csendben elkullognak az első előadás végén. Nem csak az apa, vagy a gyerekek, hanem az egész család. Erre évekkel ez előtt figyeltem fel – de a család lelkesedése azóta sem számít példásnak.

A gyerekek lassan párkeresés előtt állnának, hisz felnőttek. Ilyen szellemiséggel szerintetek hogy lenne esélyük arra, hogy párt találjanak maguknak? Nyilván kevés, de ha találnának, akkor sem egy hitbuzgó családdal sikerülne frigyre kerülniük, hanem egy hasonló helyzetű családdal. Egy ilyen házásság esetén szerintetek mekkora az esélye annak, hogy hosszútávon az boldog párkapcsolat lesz? Előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból – a születő gyerekek „nem olyan nevelést” kapnak, amilyet a gyülekezet elvárna, a szülők nem veszik komolyan az „Igazságot”, ha valamelyikőjük helytelen dolgot tesz, akkor a kiközösítés által rendkívül erős restrikciókra számíthat a vétkező fél.

Véleményem szerint arról lehet szó – ezt tartom a legvalószínűbb esetnek – hogy a komplett család tisztában van az egyház tévedéseivel, de mégsem akarnak lépni. A rokonaik már itt vannak – egy kiközösítés vagy elkülönülés rendkívül durva hatást váltana ki rájuk nézve, amit nem könnyű feldolgozni – és szinte senkit nem ismernek „odakint”. A család egyébként jóravaló emberekből áll, nem a kicsapongó életük, kettős mércéjük okoz bármiféle problémát.

Az idő telik múlik – a gyerekek nem keresnek maguknak házastársat – és szemmel láthatóan nem jutnak egyről a kettőre. Abban az esetben, ha valakinek már van egy „világi” házastársa, és a rokonság nincs a szervezetben, a felismerés talán nem annyira fájó. Ha valakinek van kedve, akkor ez után elmegy, ha valakinek nincs, akkor nem. Sokan ilyenkor nevetnek egy jót az egészen, és picit lazábbra fogják a gyeplőt – de ezen kívül semmi más nem történik. Abban az esetben, ha valaki gyerekként szembesül ezzel a problémával, a természetes emberi igényeiben gátolhatja a szervezet hibás elrendezési struktúrája, valamint tévtanításai.

A második család példája

A második család helyzete picit eltérő. A szülők Jehova Tanúi, és még vannak többen is a rokonságban – rendkívül értelmesek, de sokszor volt rá példa, hogy ők sem voltak ott az egyik heti összejövetelen. Mikor egy ideje jártam gyülekezetbe, észrevettem, hogy az apjuk nélkül soha nem jöttek el a gyerekek az összejövetelekre. Több éven keresztül jártam az adott családdal egy gyülekezetbe – a szülők rengetegszer hiányoztak az egyik összejövetelről (munka miatt – nem azért, mert más gyülekezetben jártak volna) – és mindössze egyetlen olyan alkalomra emlékszem, mikor a gyerekek az apjuk nélkül eljöttek volna gyülekezetbe.

A gyerekek nem olyanok, akiket a fejük lágyára ejtettek volna. Valószínűleg tisztában vannak a szervezet összes tévedésével és tévtanításával – sokkal inkább valószínűnek tartom ezt az opciót, mint azt, hogy szimplán csak érdektelenek. Egyikük sem keresztelkedett meg, pedig már bőven felnőtt korban járnak. A baráti körükből már többen megnősültek / férjhez mentek.

Ők viszont valamiért nem akarják átadni magukat Jehova szervezetének, és nem tűnik úgy, mintha erre a közeljövőben mutatnának hajlandóságot vagy bármiféle tervezést. Az idő telik-múlik – a gyermekek nem akarnak előrelépést tenni – és egyikük sem halad a családalapítással.

A harmadik család példája

A harmadik család példája szintén elgondolkodtató. Itt is több rokon van az „Igazságban”, a szülők is Tanúk, a gyerekek közül az egyik az, a másik pedig nem. Az utóbbi időben szinte egyetlen alkalommal sem mentek el személyesen az összejövetelre. Járnak, de csak online – valami történt velük, és mintha megváltozott volna a hozzáállásuk az Igazsághoz.

A család azzal, hogy szinte egyetlen összejövetelen sem vett részt az utóbbi egy évben, alapvetően rossz példát mutat és elvágják a gyerekeiket a szocializálódástól. A gyerekek is felnőttek már – de arra kevés az esély, hogy ezzel a mentalitással olyan házasságra kerül sor, amely keményen megáll az Igazság talaján – már, ha sikerülni fog nekik.

A negyedik család példája

A negyedik családban is a rokonság nagy része Tanú – az apa nem, de a testvér, annak rokonai – közülük gyakorlatilag mindenki. A lány már felnőtt ember, és lassan abban a korban van, hogy férjhez kellene mennie. Mivel nincs megkeresztelkedve, ezért erre az „Igazságban” nincs lehetősége, de aktívan jár gyülekezetbe, noha soha nem tartozott azok közé, akik igazán buzgóak a hitben. Jár, de azért sok világi barátja van, és sok világi kapcsolata.

Szemmel láthatóan nem akar előrelépést tenni. Lehet, hogy azért, mert nem annyira erős a hitben, de az is elképzelhető, hogy mindent tud az Őrtorony tévtanításairól. Az idő telik – nem akar a családjának csalódást okozni, vélhetően emiatt nincs még világi párkapcsolata. Akár így, akár úgy – egy lány, aki talán egyszer kifut a fiatalsága éveiből, és nem jut egyről a kettőre párkeresés terén.

A hatás csak fokozódik

Sok olyan ismerősöm van a szervezetben, aki már 30 éve van az “Igazságban”. Ők azok a Tanú családok, akik még csupán ébredeznek – és sokszor teljesen immunisak arra, hogy új információkat fogadjanak be, hiszen akkor, amikor még nem voltak “hitehagyott” oldalak, mindent elhittek a Társulatról. Amikor a magyar fórumokon megjelentek a Tanúkat kritizáló oldalak – bő 10 éve – akkor már teljesen hittek az Őrtorony dogmáiban, és nem is vizsgáltak meg semmit.

Más a helyzet azonban az újonnan jövő és felnövő generációval. Egy átlagos, 4-5 fős családban – sokan nem buzgók kifejezetten a hitben a gyerekek közül – szinte lehetetlennek tartom, hogy előbb vagy utóbb ne legyenek olyan emberek, akik ne tennék meg azt, amit számos érdeklődő megtesz: hogy egy célirányos Google kereséssel utánajárjanak a Társulat múltjának.

Ebből az követekzik, hogy egyre több család és fiatal kerül ehhez hasonló helyzetbe.

Gyakran megfigyelhető kettős mérce a gyülekezetben

Vannak olyan fiatalok, akik rendkívül példásan állnak a keresztény hithez, a gyülekezeten belüli feladatokhoz és kiváltságokhoz. Ahogy szokás mondani – buzgók a hitben, és akkor is rendkívül lelkesen szolgálják Jehovát, ha éppen másik gyülekezetbe kell járni a szüleik nélkül, átmenetileg elköltöznek a városból vagy szembejön valamilyen probléma. Nagyon sokszor figyelhető meg, hogy a fiatalok – például egy túra alkalmával – legalább annyit beszélnek számítógépes játékokról, és hősökről, mint az Igazságról.

Számtalan alkalommal voltam annak szemtanúja, hogy a Tanú gyerekek pontosan úgy csinálnak mindent, ahogy a szüleik is. Ha ők csak online járnak összejövetelre, vagy online mennek el az emlékünnepre, akkor a gyerekek is. Ha a szülők nem mennek el semmilyen formában, sokszor a gyerekek sem. Ha apuka azt mondja, hogy ez meg ez így van, akkor úgy van. Ha nincs úgy, akkor nincs úgy – elmarad az egész család.

Rengetegen azért nem „léptek még ki” korai felnőttkorukban, mert itt vannak a családok, rokonok, barátok, így kapnak támogatást a szüleiktől mindenre (egyébként sokan nem kapnának) – így viszont nem megy nekik az önállósodás, párkeresés, saját élet megkezdése.

Szerintetek logikus lenne azt gondolni ezek alapján, hogy Jehova azokat részesíti kiemelt előnyben, akik a Tanúk gyülekezetébe járnak? Sokakat a barátok legalább annyira ide kötnek, és mivel nem kell „komolyabb” erőfeszítést tenni – mondjuk kilométereket gyalogolni sárban az összejövetelre, vagy durva ellenségeskedéssel és kitagadással megküzdeni a család részéről – ezért a gyerekek is csinálják, habár, érezhető, hogy nem úgy, ahogy sokan mások, akik tényleg nagyon komolyan megküzdöttek a gyülekezetért.

Ha egy olyan betiltás lenne, mint a 80-as évekbeli kommunista üldözés idején (amikor tényleg rengeteg testvér munkát veszített el a hite miatt), páran talán még azt is letagadnák az utcán, hogy valaha betették a lábukat a gyülekezetbe.

Összefoglalás

Ti mit gondoltok, mennyire valósak a bejegyzésben leírtak? Véleményem szerint sok Tanú gyereknél hátráltatja a szervezet, valamint annak elrendezései a párkeresést, társ találást. Ez különösen abban az esetben lehet így, ha valaki az Igazságban születik és fiatalon nem igen hisz ebben az egészben, és nem ismer más közösségeket.

A probléma valós: különösen sok embernek jelenthet problémát az, hogy nem hiszik el a Társulat tanításait. Ez csupán az utóbbi évtizedben ütötte fel a fejét, köszönhetően a „hitehagyott” oldalaknak, melyek bő 10 éve vannak jelen a magyar interneten. Megdöbbentően sok testvér van tisztában azzal, hogy milyen múltja, tévedései, vezetősége van a társulatnak – és számtalan alkalommal ez osztja meg a testvéreket és családokat, nem azok helytelen gondolkodása.

Ti mit gondoltok? Mennyire igaz ez és mennyire nem?