PIMO 60 évesen

Hatvanéves vagyok, fizikailag még bent vagyok, de fejben már kiléptem. Őszintén szólva azt sem tudom, hol kezdjem.

Egy ideje már komoly kétségeim vannak, sok tekintetben ugyanazok miatt, amelyeket te is említesz. Az „akár már holnap” típusú ígéretekből azonban soha nem lesz semmi.

Amikor előálltak a „nemzedékváltás” tanításával, meglehetősen felzaklatott, és egyszerűen képtelen voltam felfogni, bármennyiszer olvastam el vagy hallgattam meg a magyarázatot. Amikor Splane testvér megpróbálta egy fehértábla segítségével világosan levezetni, mások pedig azt mondták, hogy értik, azt hittem, velem van a baj, és talán már Jehova rosszallását is kiváltottam, amiért egyszerűen nem tudom megérteni.

Számomra ez egyszerűen NEM LOGIKUS.

Aztán amikor Splane testvér olyan határozottan kijelentette, hogy „CSAK SZÁMOLJ UTÁNA”, nem tudtam nem elgondolkodni:

Ez azt jelenti, hogy korábban talán Ő SEM „SZÁMOLT UTÁNA” annak, amit 1914-ről, 1918-ról, 1925-ről, 1975-ről és a többi hasonló dátumról tanítottak?

Miért engedné Isten, hogy pontatlan információkat közöljetek az emberekkel?

Néhány – de korántsem az összes – dolog, ami összezavar, és amit egyszerűen nem értek:

• Pedofília / ARC / Saját szememmel láttam Jeffrey Jackson vallomását / a két tanús szabály
• Az „új világosság”
• A körzetkongresszusok költségei. Hogyan lehetséges, hogy már az első előadás kezdete előtt hiánnyal indulunk? Hogy kerülhet több mint 10 000 dollárba egy terem hétvégi használata? Hiszen ŐK TULAJDONOLJÁK a termet, mi pedig nem béreljük.
• Hová kerül az összes pénz?
• Miért kell jelenteni az óraszámunkat?
• Úgy beszélnek velünk a közvetítésekben, mintha ötéves gyerekek lennénk. Az egyik legutóbbi adásban például azt mondták, hogy az egységünk megőrzése érdekében, ha azt az utasítást kapjuk, hogy fessünk ki egy Királyság-termet kétcolos ecsetekkel, akkor ezt kell tennünk.
• Azok az utasítások, amelyek szerint akkor is meg kell tennünk valamit, ha az egésznek látszólag semmi értelme nincs. (Egyszerűen meg kell csinálnunk!)

Mindennek a tetejébe teljesen belefáradtam és undorodom az egésztől. Úgy érzem, elárultak, és mintha az egész életemet elvették volna tőlem. Az egész életemet ennek a szervezetnek szenteltem, és most azzal kell szembesülnöm, hogy lehet, hogy az egész egy hatalmas hazugság volt.

Tízéves koromban keresztelkedtem meg! Hamarosan hatvanéves leszek. Mi maradt még nekem? Ha szerencsém van, talán megérem a hetvenet… Vagyis elméletileg még tíz évem lehet hátra – de milyen egészségi állapotban, és mennyi energiával? Úgy fáj a szívem, mintha egy tonnányi, talán inkább egymillió tonnányi megbánást cipelne. Az a rengeteg, rengeteg, rengeteg elpazarolt óra. Nem könnyű „az igazságban” élni. A férjemmel még tinédzserként házasodtunk össze. A vég mindig „MÁR OLYAN KÖZEL VOLT”. Mindig. Nem maradt időd másra, csak arra, hogy továbbra is a „jó hírt” terjeszd. Nem tanulhatsz tovább, nem törekedhetsz jól fizető munkára, hogy megfelelően gondoskodhass a családodról. („Úgyis csak a legalapvetőbb szükségletekre van szükséged.”) Nem tervezel előre, nem gondolsz arra, hogy később mire lesz szükséged. Még hosszan folytathatnám, de tudom, hogy pontosan érted, miről beszélek.

Miután egész életünkben a fent leírt életmódot követtük, most, hatvanévesen ott tartunk, hogy nincs saját otthonunk, nincs nyugdíjunk, nincs járadékunk, nincsenek befektetéseink vagy megtakarításaink az idősebb éveinkre. Semmink sincs. Egész életünkben önálló vállalkozóként dolgoztunk, így ezekbe a rendszerekbe nem fizettünk be, és akkoriban úgy éreztük, nem is volt szükségünk rájuk. Miért lett volna? Hiszen a vég „MÁR OLYAN KÖZEL VOLT”. Micsoda helyzet… A férjem egész életében vállalkozóként, szakmunkásként dolgozott. Mostanra a teste kezdi feladni a szolgálatot. Nem tudom, meddig lesz még képes a jelenlegi terhelést elviselni és ilyen szinten dolgozni. Én pedig folyamatosan stresszelek emiatt, és újra meg újra beszélünk róla. Azt mondja, addig kell dolgoznia, amíg meg nem hal… De ne aggódjak, hiszen a vég „MÁR OLYAN KÖZEL VAN”.

Ahol én élek, magasak a megélhetési költségek. Mivel nem vettünk házat, hiszen a vég „MÁR OLYAN KÖZEL VOLT”, most azt a helyzetet találtuk magunkat, hogy bérelnünk kell. Ebben az életkorban magasak az egészségügyi kiadások, drága az egészségbiztosítás, magasak az adók, ahogy az autóbiztosítás és számos egyéb kiadás is. De ne aggódjunk amiatt, miből fogunk megélni… hiszen a vég „MÁR OLYAN KÖZEL VAN”.

Az emberek eladták a házaikat és egyéb értékeiket, abban a reményben, hogy 1975-ben eljön a vég, és minden erejüket a prédikálásra fordították. Ezeknek a szegény testvéreknek és testvérnőknek most minimális anyagi lehetőségekből kell megélniük idős korukban, mert MI MÉG MINDIG ITT VAGYUNK.

Én most egy rendkívül nehéz helyzetben találom magam, és kétségbeesetten szükségem van tanácsra. Egész életünkben aktív Jehova Tanúi voltunk. A férjem (aki „az igazságban” született) még mindig nagyon aktív, és teljes szívéből hiszi, hogy ez az egyetlen igaz vallás. Minden tekintetben rendkívül hűséges a szervezethez, ahogy a családjaink is.

A férjem látja, hogy egyre több mindent megkérdőjelezek (például nem értem a nemzedékről szóló tanítást, a kiközösítéstől való elszigetelődést, illetve azt sem, hogyan lehet, hogy Isten szent szelleme egyesekre hatással van, másokra pedig nem. És ott van az a rengeteg szenvedés, ami továbbra is jelen van… mégis miért? Jehova nem bizonyította még be Sátánnak, amit bizonyítania kellett?). Elmondtam neki, hogy alaposan utána kell járnom ezeknek a dolgoknak, hogy a saját kérdéseimre magam találhassam meg a válaszokat, anélkül, hogy mások mondanák meg, miben kell hinnem. Ő erre olyanokat mond, hogy „Nem is tudom, hol lennék, ha nem ismerném az igazságot”. Az „Igazság” számára mindent jelent. Ha összeomlana a hitrendszere, annak számára pusztító következményei lennének. Elveszítené a barátait, a családját, az egész világát és azt a hitrendszert, amelyre az egész életét felépítette; szinte csak a fájdalom és az üresség maradna számára. A férjem érzi, hogy kétségeim vannak, de azt mondja, hogy most már nem adhatom fel, mert akkor az egész eddigi életem hiábavaló lett volna. Úgy gondolja, egyszerűen várnunk kell Jehovára (én már hatvan éve várok).

Ő TUDJA, hogy ez az igaz vallás, mégpedig mindazon szokásos okok alapján, amelyeket mindig is hallottunk: „azért, mert”:

• Mi vagyunk az egyetlenek, akik Jehova nevét használják.
• Mi vagyunk az egyetlenek, akik világszerte végzik a prédikálómunkát.
• Mi vagyunk az egyetlenek, akik nem vesznek részt háborúkban.
• Mi vagyunk az egyetlenek, akik IGAZI szeretetet mutatnak a testvéreink iránt.
• Mi vagyunk az egyetlenek, akiket üldöznek.
• Mi vagyunk az egyetlenek, akiken Isten szelleme és helyeslése nyugszik.
• Mi vagyunk az egyetlenek, akik nem hagyják el az összejöveteleinket.
• Mi vagyunk az egyetlenek, akik tiszteletben tartják a vér szentségét.
• Mi vagyunk az egyetlenek, akik készek az életüket is feláldozni azért, hogy hűségesek maradjanak.

Hallottam az ausztrál Királyi Bizottságról, a pedofilügyekről és az ezekkel kapcsolatos eltussolásról. Mivel addigra már amúgy is kétségeim voltak, utánanéztem a dolognak, és amikor saját szememmel láttam egy Vezetőtestületi tag élőben elmondott vallomását, teljesen ledöbbentem. Nagyon felzaklatott, és elmondtam a férjemnek is.

Amikor szóba hoztam, hogy Jackson nem mondott igazat, azt válaszolta: „Hát, az az ő dolga.”

És mi van az egész eltussolással? Úgy tűnt, egyáltalán nem rázta meg. Mondtam neki, hogy azért vagyok ennyire feldúlt, mert éveken át lenéztünk más vallásokat a pedofilügyeik miatt, miközben most kiderül, hogy nálunk is hasonló dolgok történtek. Erre azt mondta: „Nos, a szabályzatok változnak.” Mintha ez valami jelentéktelen apróság lenne! Ha még az sem ébreszt benne kételyeket, hogy miért nem mondott igazat valaki a Királyi Bizottság előtt, akkor nem tudom, mi fogja.

Azt mondta, hogy mi egy tökéletes szervezet vagyunk, amelyet tökéletlen emberek irányítanak.

Teljesen összezavarodtam. Minden szinten problémákkal küzdök. A szüleim idősek, és úgy hiszik, hogy mindaz a fájdalom, a szerény élet és az önmegtagadás, amit egész életünkben elviseltünk, megéri majd a ránk váró áldások miatt, amelyek a közelgő paradicsomi életben várnak ránk. Hogyan tudnék fokozatosan eltávolodni anélkül, hogy összetörném a szívüket? Nekik borzalmas életük volt, és mindig egy jobb korszak reményében éltek. Nem mondhatom el nekik a kétségeimet.

Úgy érzem, két rossz lehetőség közé szorultam. Ha ez AZ IGAZSÁG, és én eltávolodom tőle, meg fogok halni. Ha viszont nem igaz, és továbbra is követem, akkor ezzel hallgatólagosan jóváhagyom mindazt, ami történik, és hazugságban élek. Bármelyiket is választom, úgy érzem, rossz a végeredmény.