Jézus Krisztus – Miért Tekinthető Hitelesnek Az Ő Személyisége?
Korábbi írásainkban sokat elmélkedtünk azon, hogy vajon az Ószövetség történetei mennyire tekinthetők hitelesnek. Vajon úgy kell értelmezni Ádám, Noé, Bábel, és a Kivonulás történetét, ahogy az Őrtorony is tanítja – szó szerint? Sok vallástudós ezeket a történeteket csupán szimbolikus történetekként értelmezi, és könnyen lehet, hogy egy farokhosszal a Társulat előtt járnak. Most azonban egy olyan személyt fogunk megvizsgálni, aki történelmileg kiemelkedően hitelesnek minősül, és ő nem más, mint Jézus Krisztus. Miért tekinthető kiemelkedően hiteles személynek Jézus valójában?
Valós történelmi személyiség volt
Az első és talán legfontosabb kérdés egyszerű: létezett-e egyáltalán Jézus, vagy csupán egy később kialakult vallási legenda főszereplőjéről beszélünk?
A történészek túlnyomó többsége szerint Jézus valóban élt az i. sz. 1. században. Érdekes módon ehhez nem szükséges elfogadnunk a Biblia természetfeletti állításait. A történelmi Jézus és a teológiai Krisztus kérdése ugyanis két különböző kérdés.
Jézusról nem csupán a későbbi keresztény hagyomány beszél. A keresztény források mellett olyan nem keresztény szerzők is említik a mozgalom alapítóját vagy követőit, mint Tacitus és Josephus. Ezek a források nem minden részletben egyeznek a keresztény beszámolókkal, de éppen ezért történelmileg is érdekesek: azt mutatják, hogy Jézus alakja és a hozzá kötődő mozgalom nem egy késő középkori legenda eredménye.
A történészek ezért általában meglehetősen biztosnak tekintik az olyan alapvető állításokat, hogy Jézus zsidó volt, Galileában működött, tanított, követői voltak, konfliktusba került a kor vallási és politikai hatalmi viszonyaival, és végül Pontius Pilátus római helytartósága idején kivégezték.
Ez önmagában természetesen még nem bizonyítja, hogy Jézus csodákat tett, feltámadt a halálból, vagy hogy ő volt Isten Fia. De egy fontos dolgot igen: Jézus nem olyan alak, akinek történelmi létezése kizárólag egyetlen vallási szöveg hitelességétől függ.
És innen válik igazán érdekessé a kérdés.
Ha Jézus történelmi személy volt, akkor megvizsgálhatjuk, hogy mit mondott, mit tett, milyen környezetben élt, és milyen korábbi hagyományokhoz kapcsolódott. Így az Ószövetség történeteit is más szemszögből lehet vizsgálni.
Próféciák beteljesültek rá
A kereszténység egyik legerősebb állítása, hogy Jézus élete nem elszigetelt eseménysor volt, hanem korábbi zsidó prófétai hagyományokba illeszkedett.
Az evangéliumok rendszeresen utalnak az Ószövetségre, és számos eseményt úgy mutatnak be, mint amelyek korábbi próféciák beteljesedései. Ilyen például a Messiás Dávid házához kapcsolása, Betlehem említése, a szamárháton történő bevonulás, az elutasítás, a szenvedés, illetve bizonyos részletek Jézus halálával kapcsolatban.
Itt azonban érdemes egy fontos különbséget tenni.
Nem minden úgynevezett „beteljesedett prófécia” tekinthető ugyanolyan erős bizonyítéknak. Az evangéliumok szerzői maguk is ismerték az Ószövetség szövegeit, ezért egyes esetekben elképzelhető, hogy egy későbbi esemény leírását tudatosan az ószövetségi szövegekhez igazították. Más esetekben pedig az eredeti prófécia egyáltalán nem feltétlenül Jézusról szólt.
Ez azonban nem teszi érdektelenné a kérdést. Éppen ellenkezőleg.
A Jézusról szóló hagyományok és az őt körülvevő zsidó várakozások olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy legalább azt érdemes megvizsgálni, vajon Jézus személyében valóban kialakult-e egy olyan különleges összkép, amelyet a korábbi vallási hagyományok alapján a keresztények Messiásként értelmeztek.
A kérdés tehát nem egyszerűen az, hogy „hány prófécia teljesült Jézuson?”. Ez túlságosan leegyszerűsítő lenne.
A sokkal érdekesebb kérdés az: miért éppen Jézus története vált a zsidó messiási várakozások egyik legfontosabb értelmezési pontjává?
Személyisége körüli következetesség
Van Jézus történetének egy másik rendkívül érdekes sajátossága is: az a személyiségkép, amely az evangéliumokból kirajzolódik.
Jézust egyszerre mutatják rendkívül együttérző és rendkívül határozott személynek. Közel engedi magához a társadalom peremére szorult embereket, miközben könyörtelenül bírálja a vallási képmutatást. Megbocsátást hirdet, ugyanakkor nagyon kemény szavakat használ a hatalommal és vallási tekintéllyel való visszaéléssel kapcsolatban.
Ez különösen azért érdekes, mert Jézus nem egyszerűen egyetlen szerepbe illik bele.
Nem klasszikus forradalmár, bár radikális változást hirdet.
Nem egyszerű vallási reformer, bár alapvetően átértelmez bizonyos vallási kérdéseket.
Nem politikai vezető, bár a „királyság” fogalma központi szerepet kap tanításában.
És nem is pusztán erkölcsi tanító, hiszen saját személyének olyan jelentőséget tulajdonít, amely messze túlmutat egy átlagos rabbi szerepén.
Az evangéliumokban visszatérő motívum, hogy Jézus nem csupán azt mondja: „ezt tanítja az Írás”, hanem gyakran saját tekintélyével beszél. Ez különösen feltűnő a Hegyi beszédben, ahol az „én pedig azt mondom nektek” fordulat újra és újra megjelenik.
A történész számára természetesen itt is óvatosság szükséges. Az evangéliumok nem modern, szó szerinti jegyzőkönyvek, és az egyes mondások pontos megfogalmazását nem lehet minden esetben rekonstruálni.
Ennek ellenére az evangéliumok Jézus-képe meglepően karakteres.
Egy olyan személy rajzolódik ki, akinek a tanítása, viselkedése, konfliktusai, erkölcsi követelményei és önmagáról tett kijelentései egy viszonylag koherens egészet alkotnak.
Ez azért fontos, mert egy kitalált vallási hős megalkotásakor sokkal könnyebb lenne egyetlen, egyszerűen szerethető karaktert létrehozni. Az evangéliumi Jézus azonban ennél jóval összetettebb. Néha kifejezetten provokatív, máskor együttérző, időnként kemény, máskor rendkívül gyengéd.
Éppen ez a komplexitás teszi történelmileg is érdekes alakjává.
Radikálisan új volt a vallási vezetők között
Jézus tanításának talán egyik legérdekesebb vonása, hogy nem egyszerűen újabb vallási szabályokat adott.
A korabeli zsidó vallási környezetben számos vallási tanító, rabbi és irányzat létezett. Jézus azonban több kérdésben olyan módon fogalmazott, amely komoly feszültséget teremtett a kor vallási vezetőivel.
A törvényhez való viszonya például különleges volt. Nem egyszerűen elvetette a zsidó hagyományt, de nem is pusztán változtatás nélkül ismételte azt. A törvény mögött álló szándékot helyezte előtérbe.
A szombat például nem önmagában a szabály kedvéért létezett. Jézus szemében az ember szükséglete és a szeretet elsőbbséget élvezett a merev szabályértelmezéssel szemben.
Hasonlóan radikális volt az ellenség szeretetének követelménye. A társadalmi és vallási határokon kívül álló emberekhez való viszonya szintén szokatlanul nyitott volt.
És talán még ennél is fontosabb volt az a hangsúly, amelyet az ember belső állapotára helyezett.
Nem elég valakit fizikailag megölni ahhoz, hogy valaki erkölcsileg vétkes legyen; a harag és a gyűlölet is számít. Nem pusztán a házasságtörés számít, hanem a másik ember tárgyiasítása is. Nem elegendő külsőleg vallásosnak lenni, ha közben belül képmutatás uralkodik.
Jézus tehát sok esetben nem a szabályok számát növelte, hanem a mércét helyezte magasabbra.
Ez egy vallási vezető számára meglehetősen szokatlan stratégia.
Ráadásul Jézus nem egy kényelmes, társadalom által elfogadott életmódot kínált követőinek. A gazdagsághoz, hatalomhoz, megbocsátáshoz, ellenségekhez és saját egójukhoz való viszonyukat is alapjaiban kérdőjelezte meg.
Talán éppen ezért maradt Jézus alakja két évezreddel később is rendkívül nehezen megkerülhető.
És itt visszatérhetünk az eredeti kérdésünkhöz.
Ha Jézus történelmileg valóban létezett, ha tanításának alapvető körvonalai történetileg rekonstruálhatók, és ha az első követői Jézust szorosan az Ószövetség messiási hagyományához kapcsolták, akkor mit kezdjünk azokkal az ószövetségi történetekkel, amelyeket ugyanez a Jézus történetinek tekintett?
Ez már sokkal érdekesebb kérdés annál, mint hogy egyszerűen kijelentjük: „a Biblia igaz, mert a Biblia ezt mondja”.
Mert könnyen lehet, hogy Jézus történelmi hitelessége nem automatikusan igazolja Ádámot, Noét vagy a Bábel tornyát – de jelentősen megváltoztatja azt, ahogyan Jézus saját állításait érdemes megvizsgálnunk.