Geoffrey Jackson hamis tanúvallomása
2015. augusztus 14-én Geoffrey William Jackson, Jehova Tanúi Vezető Testületének tagja eskü alatt tett vallomást az ausztrál Királyi Bizottság előtt.
A meghallgatás eredeti jegyzőkönyve ma is hozzáférhető. Jackson ekkor 2005 óta volt a Vezető Testület tagja, és a szervezet írási, tanítási, valamint személyügyi bizottságaiban is szerepet töltött be. A meghallgatás elején Bibliára esküdött fel.
Azóta gyakran hangzik el az a vád, hogy Jackson „hazudott a bíróság előtt”.
A pontosabb kérdés azonban ennél érdekesebb:
voltak-e olyan kijelentései, amelyek ellentmondtak Jehova Tanúi saját belső szabályainak, kiadványainak vagy annak, amit ugyanazon meghallgatáson később maga mondott?
A válasz több esetben: igen, komoly ellentmondások azonosíthatók.
Először is: ez nem egyszerű bírósági tárgyalás volt
Az esemény nem hagyományos büntetőper volt, hanem az Australian Royal Commission into Institutional Responses to Child Sexual Abuse, vagyis az intézményes gyermekek elleni szexuális visszaélések kezelését vizsgáló ausztrál Királyi Bizottság meghallgatása.
A Jehova Tanúival foglalkozó ügy a 29-es esettanulmány volt.
A Bizottság azt vizsgálta, hogy Jehova Tanúi ausztráliai szervezete hogyan kezelte a gyermekek szexuális bántalmazásával kapcsolatos bejelentéseket és vádakat. A meghallgatások során számos szervezeti dokumentumot is bekértek, majd 2015. augusztus 14-én Geoffrey Jackson is tanúvallomást tett.
Jackson tehát nem egy hétköznapi gyülekezeti tagként jelent meg.
Ő a Jehova Tanúi legmagasabb vezető testületének tagja volt.
Ráadásul a meghallgatás elején egyértelműen eskü alatt álló tanúként szerepelt a jegyzőkönyvben.
„Nem mi vagyunk Isten egyetlen szócsöve”
A meghallgatás egyik leghíresebb része már az elején elhangzott.
Angus Stewart, a Bizottság vezető jogtanácsosa megkérdezte Jacksont:
„Do you see yourselves as Jehovah God’s spokespeople on earth?”
Vagyis:
„Úgy tekintenek magukra, mint Jehova Isten földi szóvivőire?”
Jackson válasza:
„That I think would seem to be quite presumptuous to say that we are the only spokesperson that God is using.”
Magyarul:
„Azt hiszem, meglehetősen elbizakodott lenne azt mondani, hogy mi vagyunk az egyetlen szóvivő, akit Isten használ.”
Első hallásra ez meglehetősen szerény válasznak tűnik.
Csakhogy Jackson ezután rögtön hozzátette, hogy Jézus az utolsó napokra egy „rabszolgáról”, egy olyan személyekből álló csoportról beszélt, amely felelősséget kap a szellemi táplálék biztosítására, és a Vezető Testület önmagát ennek a szerepnek a betöltőjeként tekinti.
Vagyis a válasz nem egyszerűen azt jelentette, hogy „a Vezető Testület nem különleges”.
Éppen ellenkezőleg.
Jackson szerint a Vezető Testület a „hű és értelmes rabszolga” szerepét tölti be.
Miért lett ebből vita?
Mert Jehova Tanúi saját kiadványaiban a „hű és értelmes rabszolga” szerepe ennél jóval erősebb szervezeti tekintélyt jelent.
Jackson maga is úgy mutatta be a Vezető Testületet, mint amelynek feladata a tanítás őrzése és a szellemi táplálék biztosítása. A meghallgatáson még azt is elmondta, hogy a Vezető Testület tagjai „a tanítás őrzőinek” tekintik magukat.
Ezért a „nem vagyunk az egyetlen szóvivő” kijelentést önmagában nem lehet egyszerűen hazugságnak nevezni.
Viszont nagyon is jogos kérdés, hogy miért fogalmazott ennyire óvatosan egy olyan szervezet legfelső vezetőjeként, amely saját tanításában a Vezető Testületet a „hű és értelmes rabszolga” szerepével azonosította.
A „nem az én szakterületem” probléma
A meghallgatás másik feltűnő eleme Jackson válaszainak bizonytalansága.
Többször használta az olyan fordulatokat, mint:
- „nem az én területem”;
- „ezt ellenőriznem kellene”;
- „nem vagyok tisztában vele”;
- „nem ismerem a statisztikákat”;
- „nem tudom pontosan”.
Ez önmagában természetesen nem bizonyít hazugságot.
Egy tanú valóban nem tudhat minden részletet.
Csakhogy itt egy különösen magas rangú vezetőről volt szó.
Jackson a meghallgatás elején elmondta, hogy a Vezető Testület tagja, és hogy a tanítási és személyügyi bizottságok munkájában is részt vesz. Saját leírása szerint a bizottsági döntések bibliai alapját is vizsgálta.
Ezért a Bizottság számára különösen érdekes volt, amikor később alapvető szervezeti szabályokkal kapcsolatban is bizonytalanságot mutatott.
Az inaktív Tanú esete
Az egyik legérdekesebb kérdés az volt, hogy mi történik egy olyan személlyel, aki Jehova Tanújaként megkeresztelkedett, majd egyszerűen inaktívvá válik.
Stewart azt kérdezte, hogy ha valaki nem lépett ki hivatalosan, csak „elhalványul”, akkor továbbra is vonatkoznak-e rá a szervezet szabályai és fegyelmi rendelkezései.
Jackson válasza:
igen, ha az illető továbbra is Jehova Tanújának tekinti magát.
Ezután azonban egy meglehetősen bonyolult kérdéssor alakult ki.
Stewart egy olyan példát hozott fel, amelyben az inaktív személy azt mondja, hogy már nem akar Jehova Tanúja lenni.
Jackson először nem fogadta el azt a következtetést, hogy ebből automatikusan kiközösítés vagy elhatárolódás következne. Azt mondta, hogy saját tapasztalata alapján nem így látta.
Majd Stewart tovább szűkítette a hipotetikus esetet.
Mi történik, ha az inaktív személy továbbra is Jehova Tanújának számít, de olyan életet él, amely a Tanúk szabályai szerint súlyos bűnnek számít?
Jackson végül elismerte:
ebben az esetben a szervezet foglalkozna az üggyel.
A karácsonyi példa
A kérdés ezután még konkrétabb lett.
Mi történik, ha egy inaktív Jehova Tanúja karácsonyt ünnepel?
Jackson úgy válaszolt, hogy egy ilyen személyt – amennyiben nem aktív Jehova Tanúja és nem próbál másokat is rávenni erre – nem feltétlenül kezelnének fegyelmi eljárásban.
A jegyzőkönyvben Jackson később is kitartott amellett, hogy nem ért egyet azzal az általánosító állítással, hogy az ilyen személynek csak két lehetősége van: aláveti magát a szervezet szabályainak vagy elhagyja a szervezetet.
Ez azonban különösen érdekes annak fényében, hogy ugyanebben a meghallgatásban később elismerte:
ha az illető továbbra is Jehova Tanújának tekinti magát, és súlyosan megszegi a szervezet normáit, akkor az időközben kialakult helyzetet a vének kezelhetik.
Ezért itt nem egyetlen mondatról van szó, hanem egy több percen keresztül kibontakozó, árnyaltabb ellentmondásról.
A végén Jackson már pontosabban fogalmazott
A meghallgatás egyik legérdekesebb része éppen az, hogy Stewart nem engedte el a kérdést.
A végén Jackson elfogadta azt az alapelvet, hogy ha valaki Jehova Tanújaként azonosítja magát, és súlyosan megszegi a szervezet szabályait, akkor az illető fegyelmi eljárás alá kerülhet.
Stewart ekkor lényegében visszatért az eredeti kérdéshez: akkor tehát az inaktivitás önmagában nem jelenti azt, hogy az ember teljesen kívül kerül a szervezet szabályain.
Jackson válasza már jóval egyértelműbb volt.
Ez azért fontos, mert a korábbi válaszait nem lehet kiragadva értelmezni.
A kiközösítés és a társadalmi kapcsolatok
A meghallgatás egyik legkeményebb része akkor következett, amikor Stewart a kiközösítésről és az elhatárolódásról kérdezte Jacksont.
Stewart felvetette:
ha valaki elhagyja Jehova Tanúit, elveszítheti a családját és a teljes társadalmi kapcsolatrendszerét.
Jackson ezt végül elismerte.
Stewart konkrétan azt kérdezte, hogy ez személyesen pusztító lehet-e.
Jackson:
„That can be the case, yes.”
Vagyis: „Ez valóban így lehet.”
Ezután Stewart azt kérdezte, hogy a kiközösítésből és a kapcsolatmegszakításból fakadó helyzet nem ellentétes-e a vallásszabadsággal.
Jackson ezt már nem fogadta el.
Azt mondta, hogy szerinte Stewart ezzel következtetést von le, és hogy a Tanúk végső mércéje a Biblia, az emberek pedig szabad akaratukból döntenek.
Ez a rész azért fontos, mert Jackson nem tagadta a társadalmi következményt.
Elismerte, hogy valaki elveszítheti a családját és társadalmi kapcsolatait.
A vita arról szólt, hogy ezt minek kell tekinteni.
A gyermekek vallomása: itt már komolyabb kérdések merültek fel
A Bizottság a gyermekek vallomásának hitelességére vonatkozó belső szervezeti útmutatásokat is vizsgálta.
A dokumentumok között szerepelt olyan útmutatás, amely különbséget tett hívők, nem hívők, illetve kiközösített vagy elhatárolódott személyek vallomásának megítélése között.
Jackson elismerte, hogy a dokumentum alapján a nem hívők vallomását óvatosabban kell mérlegelni.
Amikor a Bizottság elnöke rákérdezett, Jackson azt magyarázta, hogy ennek az az oka, hogy egy nem hívő személy másképp viszonyulhat például a hazugsághoz.
Ezután a kérdező rákérdezett:
akkor a dokumentum valóban azt mondja, hogy egy nem hívő vallomását nagyobb óvatossággal kell kezelni, mint egy hívőét?
Jackson válasza:
„That’s what it says, yes.”
Vagyis:
„Igen, ezt mondja.”
Ez már nem egyszerű „nem tudom” típusú válasz volt.
Itt Jackson lényegében elismerte a dokumentum értelmezését.
A két tanú szabálya
A meghallgatás egyik központi kérdése a Jehova Tanúi által alkalmazott „két tanú szabálya” volt.
A szervezet bibliai alapelvekre hivatkozva azt az elvet alkalmazta, hogy súlyos vétkek esetében – ha nincs beismerés – két tanú vagy két egymáshoz kapcsolódó eseményből származó bizonyíték szükséges a megfelelő fegyelmi eljáráshoz.
Stewart konkrétan megkérdezte Jacksont, hogy ennek van-e bibliai alapja.
Jackson igenlő választ adott.
A probléma azonban gyermekek szexuális bántalmazása esetén különösen nyilvánvaló:
maga a szexuális bántalmazás rendszerint zárt ajtók mögött történik, ahol csak az elkövető és az áldozat van jelen.
A későbbi ausztrál Királyi Bizottság pontosan ezt a problémát emelte ki.
A jelentés sokkal keményebb volt, mint Jackson vallomása
A Királyi Bizottság végül nem Jackson személyes vallomására alapozta a következtetéseit.
Több ezer oldalnyi szervezeti dokumentumot, ügyiratot és tanúvallomást vizsgáltak.
A Bizottság 2017-ben kiadott végső jelentése szerint Jehova Tanúi Ausztráliában 1006 olyan személyhez kapcsolódó ügyiratot adtak át, akik ellen 1950 és 2014 között gyermekek szexuális bántalmazásával kapcsolatos bejelentés, állítás vagy panasz szerepelt.
Ez nem azt jelenti, hogy 1006 személyről bizonyították volna, hogy gyermekeket bántalmazott.
A dokumentációban azonban 579 olyan eset szerepelt, amelyben az érintett személy beismerte a bántalmazást.
A Bizottság megállapította, hogy az iratok alapján egyetlen ilyen esetben sem talált bizonyítékot arra, hogy Jehova Tanúi ausztráliai szervezete maga jelentette volna az ügyet a világi hatóságoknak. A Bizottság munkatársai később 514 ügyben továbbítottak információt a rendőrségnek.
Ez már nem Geoffrey Jackson egyetlen mondatának kérdése volt.
Ez egy több évre kiterjedő szervezeti működés vizsgálata volt.
A Bizottság végkövetkeztetése
A Királyi Bizottság végül rendkívül kritikusan értékelte Jehova Tanúi gyermekvédelmi rendszerét.
A Bizottság szerint a szervezet továbbra is olyan bibliai értelmezésekre és első századi gyakorlatokra építette politikáját, amelyek miatt nem reagált megfelelően a gyermekek szexuális bántalmazására.
Különösen problémásnak találták többek között:
- a két tanú szabály alkalmazását;
- a világi hatóságok értesítésének hiányát;
- az intézményi információ visszatartását;
- a gyermekvédelmi rendszerek elégtelenségét;
- valamint azt, hogy az egyházi belső eljárások elsőbbséget kaptak.
A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Jehova Tanúi szervezete nem reagált megfelelően a gyermekek szexuális bántalmazására, és nem védte megfelelően a gyermekeket.
Akkor Jackson hazudott?
Itt érdemes nagyon pontosan fogalmazni.
Nincs olyan rendelkezésre álló bírósági ítélet, amely kimondaná, hogy Geoffrey Jackson hamis tanúzás miatt bűnös.
Ezért a „Geoffrey Jackson elkövette a hamis tanúzás bűncselekményét” állítás túl erős lenne.
Az ausztrál Királyi Bizottság előtt azonban valóban eskü alatt tett vallomást, és az ausztrál jog szerint a Királyi Bizottság előtt a hamis vagy félrevezető bizonyíték adása jogellenes lehet.
A kérdés tehát inkább az:
Vannak-e a vallomásában olyan kijelentések, amelyek későbbi válaszaival vagy a szervezet dokumentumaival ellentmondásban állnak?
Igen.
Vannak-e olyan válaszai, amelyek utólag különösen nehezen egyeztethetők össze a Jehova Tanúi saját belső szabályaival?
Igen.
Bizonyítja-e ez önmagában, hogy szándékosan hazudott?
Nem.
Ez az utolsó különbség nagyon fontos.
A jogban a hamis tanúzás nem egyszerűen azt jelenti, hogy egy tanú rosszul emlékszik, pontatlanul fogalmaz vagy nem tud valamit.
A szándékosság kérdése is lényeges.
Mi teszi mégis különösen érdekessé Jackson vallomását?
Nem az, hogy minden válaszára rá lehetne mondani: „hazugság”.
Hanem az, hogy a meghallgatás során egy rendkívül magas rangú vezető olyan kérdésekkel szembesült, amelyekre néha meglepően bizonytalan választ adott, miközben saját elmondása szerint a Vezető Testület tanítási és szervezeti munkájában is részt vett.
A meghallgatás egyik legfontosabb tanulsága ezért nem feltétlenül egyetlen mondat.
Hanem a teljes kép.
Jackson egyszerre próbálta bemutatni a Vezető Testületet úgy, mint amely nem kizárólagos „Isten szócsöve”, miközben ugyanebben a vallomásban azt mondta, hogy a testület tölti be a „hű és értelmes rabszolga” szerepét és őrzi a szervezet tanítását.
Elismerte, hogy valaki elveszítheti családját és társadalmi kapcsolatait a szervezet elhagyása miatt, de nem fogadta el, hogy ez a vallásszabadság szempontjából problémát jelentene.
És amikor a szervezet belső szabályairól kérdezték, több alkalommal úgy válaszolt, mintha az adott terület nem tartozna közvetlenül a hatáskörébe.
2015 után már nem lehetett ugyanúgy elmondani a történetet
A meghallgatás után a Királyi Bizottság folytatta a vizsgálatot.
A végső jelentés 2017-ben már nem egyszerűen egy vezető szóbeli vallomását értékelte, hanem évtizedekre visszamenőleg vizsgált szervezeti dokumentumokat és ügyiratokat.
Ez azért lényeges, mert a Jackson-vallomás önmagában vitatható mondatokból állhat.
A több ezer oldalnyi belső dokumentáció azonban már egészen más bizonyító erőt képviselt.
A Bizottság végkövetkeztetése pedig súlyosan elmarasztaló volt.
Összegzés
Geoffrey Jackson 2015. augusztus 14-i ausztráliai vallomása a Jehova Tanúi történetének egyik legfontosabb nyilvános vezetői szereplése lett.
A Vezető Testület tagja eskü alatt válaszolt a szervezet vezetéséről, a kiközösítésről, az inaktív tagokról, a gyermekek vallomásáról, a két tanú szabályáról és a gyermekek szexuális bántalmazásának kezeléséről.
A vallomásban több olyan rész található, amelyet joggal lehet kritikusan vizsgálni, és néhány válasza nehezen egyeztethető össze más, dokumentált szervezeti állításokkal.
De a „hamis tanúzás” kifejezést érdemes kérdőjellel használni.
A dokumentumok alapján az állítható biztosan, hogy Jackson eskü alatt tett vallomást, és hogy több válaszát a szervezet saját dokumentumaival összevetve komoly kérdések és ellentmondások merülnek fel.
Azt viszont már nem állíthatjuk bizonyított tényként, hogy Jackson büntetőjogi értelemben szándékosan hamis tanúvallomást tett – ehhez ilyen megállapítást vagy ítéletet kellene felmutatni.
És talán éppen ez teszi a történetet igazán érdekesebbé:
nem szükséges bizonyítatlanul „hazugnak” nevezni egy vezetőt ahhoz, hogy a saját eskü alatt tett szavait összevessük a szervezet dokumentumaival.